Létezik egy aranyszínben tündöklő, egészen elképesztően szép lépcsősor Budapest belvárosában, az Egyetem térhez közel, amit annak ellenére, hogy talán a leggyönyörűbb az összes között, mégis csak kevesen ismernek. Olyan mint egy toronyszobába zárt aranyhajú királylány, csak itt nem vaskapu, hanem egy átlátszó üvegajtó és a szigorú portás választja el a külvilágtól és a szabadságtól.
Az Ybl palotában járunk, mert kinek másnak is fűződhetne a nevéhez ez a hely, mint az egyik legzseniálisabb magyar építésznek, Ybl Miklósnak
Ismerkedjünk meg egy picit a történetével, ami igazán régre nyúlik vissza: egészen az 1860-as évek közepéig-végéig és nem volt mentes a hányattatásoktól.
Ybl Miklós neoreneszánsz stílusban álmodta meg az épületet és egészen 1948-ig a takarékpénztár tulajdona volt. Az "Első Pesti Takarékpénztár" felirat még ma is ott olvasható a homlokzaton, ha éppen a Károlyi Mihály utcán sétáltok, vessetek egy pillantást a 12.-es számra.
Nem kímélte a történelem, az YBL Egyesület honlapján olvashatóak szerint először 1915-ben akarták lebontani (vajon miért?), majd 45-ben erősen megrongálódott, 71-ben pedig a metró építésének következményeként megrepedtek szegény régi falak. Ezután életveszélyessé vált és szégyenszemre évtizedekig lakatlanul állt. Ez a szomorú állapot 1998-ban ért végett, amikor az Ybl Lindner Kft. helyreállítatta.
Ha visszatérünk a jelenbe és olyan szerencsénk van hogy túljutottunk az üvegajtón, a lépcső legalján állva és felfelé nézve ez a csigaház-belsőre emlékeztető látvány tárul elénk:
Legfelül fényáteresztő színes üvegablak koronázza meg az íves vonalakat:
Ha felgyalogoltunk a legtetejére és lenézünk, ott is hasonló lezárást találunk a padlón, itt minden részlet tökéletesen a helyén van:
Kicsit közelebbről az arany csillogású részletek:
A palota egy része látogatható, egy borbárba és étterembe ülhetünk be ha szeretnénk, esküvőkre és rendezvényekre bérbe vehetők a termek, de a lépcsősor, ami az irodákhoz vezet és ami egy a német cég tulajdonába/bérleményében van, csak nagyon ritkán járható be. Pedig nagyon ott kéne szerepelnie a város többi ikonikus és közismert helye között, kár érte. Én a Design Hét keretében, Milllisits Máté helytörténész vezetésével jártam itt és remélem még fogok is a jövőben, legközelebb talán éppen egy esküvőt fotózva.
Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog facebook oldalához ITT, ahol még több képet és tartalmat osztok meg. Ha szeretnél a blog hírlevelére feliratkozni, küldj egy e-mailt "hírlevél" tárggyal a hirlevelcmb@gmail.com címre!
Budapest ahogyan egy fotós látja, különleges és izgalmas helyek ahol talán még soha nem jártál, háztetők és kupolák,fürdők és titkos paloták, egy kis történelemmel és street art-tal kiegészítve.
2014. január 7., kedd
Budapest legszebb lépcsőháza az Ybl Palotában, fotók és történet
2014. január 5., vasárnap
Budapest különleges perspektívából
Szép helyek és egy szuper objektív, ez a kombináció minden fotóst lázba hoz, engem meg legfőképpen. Ezúttal a Canon Magyarország támogatásának köszönhetően, egy 8-15 mm-es halszemoptikával térképezhettem fel a várost.
Ennek az objektívnek az a különlegessége, hogy ez a típus rendelkezik a legnagyobb, 180 fok körüli látószöggel, ami különleges képi hatást eredményez.
Azonnal tudtam, hogy ha valahol, akkor a Ferenciek terén, a Párizsi udvarban mindenképpen be kell vetnem és az eredmény várakozáson felülire sikeredett, ugyanis ilyen fotó készült:
Annak idején a halszemet eredetileg csillagászati távcsövekhez fejlesztették ki, de az egyedisége miatt, nem meglepő módon a fotósok hamar beleszerettek és széles körben elterjedt.
Nem maradhatott ki a tervbe vett témáim közül a Bazilika sem és hamar a kupolába felfelé vezető csigalépcsőn találtam magam. Innen a magasból készült a következő két fotó. A különbség nem véletlen, egy ritka pillanat került megörökítésre. A második fotón az látható, ahogy az épület falára vetített karácsonyi fényfestés miatt lekapcsolják a tornyok világítását, ezért az sötétbe borult.
Kicsit megdöntve lefelé a fényképezőgépet igazán szédülős hatást érhetünk el:
Természetesen magának a Bazilikának a belsejébe is benéztem, a tömeg miatt nem volt egyszerű dolgom de végül sikerrel jártam.
Utolsó helyszínem egy találomra kiválasztott lépcsőház volt. Besétáltam egy nyitott udvarba és reménykedtem hogy valamilyen szép kovácsoltvas csodára bukkanok. Szerencsém volt mert így is történt és a kamerába nézve ez a látvány fogadott:
Ezzel véget ért virtulás halszem-túránk és a kalandozás a városban. Ezt az objektívet profi fotósoknak és lelkes, kísérletező kedvű amatőröknek egyaránt ajánlom, aki teheti, próbálja ki!
Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog facebook oldalához ITT, ahol még több képet és tartalmat osztok meg. Ha szeretnél a blog hírlevelére feliratkozni, küldj egy e-mailt "hírlevél" tárggyal a hirlevelcmb@gmail.com címre!
2013. december 31., kedd
Check My...Szilveszter
Mi is szerepelhetne egy szilveszteri posztban...Köszönöm nektek a 2013-as évet, hogy olvastatok, kommenteltetek és leveleket írtatok, ajánlottatok és személyesen meg is mutattatok izgalmas épületeket, városi színtereket.
A legolvasottabb poszt a TOP 10 legszebb épület Budapesten volt, olyan letöltészámmal, ami az igazán nagy oldalaknak is becsületére válna, majd rögtön a második helyre az új Fradi Stadionról szóló cikk érkezett be. Amit én a legjobban szerettem, az a Parlament teteje volt, innen még tartozom is nektek képekkel. És azok a nyári háztető fotózások, amikről cikket jövőre láthattok, olyan helyekről jelentkezem majd, amikre nem is gondolnátok.
Továbbra is lesz bővel épületbelső és lépcsőház, a blog új együttműködő partnereinek hála egyre jobb minőségben és egyre több olyan helyszínnel, ahová nem könnyű a bejutás.
Ez egy jó év volt, isteni témákkal és ez 2014-ben sem lesz másként. Az oldal hamarosan megújul, sokkal több írással várlak Benneteket, sőt, a témakörök kicsit bővülni fognak és nagy meglepetések is várhatóak a tavasszal.
Viszlát 2014-ben, boldog új évet Mindenkinek!

2013. december 23., hétfő
Programajánló: Bladerunnaz szilveszter 2013
Ismét nagy partit szervez a Bladerunnaz csapata:
Programajánló szilveszterre a tört ütemek kedvelőinek, John B és Black Sun Empire a Dürlinben!
Facebook event: https://www.facebook.com/events/661936890496012/
2013. december 15., vasárnap
Vác, a legek városa: látnivalók és kultúra
Az összes kérdésre a válasz: Vác, a legek városa.
Ezúttal elhagyjuk Budapest határait és a Tourinform iroda meghívására Vác az úticélunk. Ez a város ugyan sok mindenről nevezetes, de most kulturális sétát teszünk és megnézzük, hogy a szép épületeken és tereken kívül ma mit találnak még az idelátogatók.
Első helyszínünkön, a Modern Művészeti Gyűjteményben, bárhová nézünk festményt látunk. A falakat padlótól a plafonig színes kavalkád borítja el, sőt, a felső szinten még a földön is halmokba rendezve várják a legkülönfélébb stílusú képek, hogy megcsodálják őket.. Pontosan olyan a hangulat, mintha egy titokzatos festő magánlakásában járnánk, csak épp a művész nincs otthon, mi pedig háborítatlanul nézelődhetünk.
A festményorgia után belevetjük magunkat a Pom-Pom mesék és Gombóc Artúr világába. Egy szép barokk térről nyílik Sajdik Ferenc, híres karikaturista rajzait bemutató kiállítás. A művész szerény, viszahúzódó ember hírében áll, aki interjút sem szívesen ad, de a képei mindent elmondanak helyette.
Innen már haladunk is tovább a Pannónia-házba, amit most Váci Művészeti Gyűjteményként emlegetnek és aminek a történetét 1718-ig lehet visszakövetni. Kezdetben uradalmi kocsma, majd a szépen csengő nevű Aranyszarvas Vendégfogadó működött a falak között. A vendégeket akkoriban úgynevezett borivó termek várták és őket 7 szobában, lovaikat pedig a 24 helyes istállóban szállásolták el, ha igény támadt rá. Nem akármilyen híresség is megfordult ezen a helyen: maga Petőfi Sándor lépett fel vándorszínészként és mivel az előadás után a visszaúton lekéste a hajóját, ezért kénytelen volt kipróbálni a fogadó vendégszeretetét és a 7 szoba közül az egyiket. Az sajnos nem maradt fennt, hogy hogyan érezte magát.
Ma szoborparkot, kerámiákat, Hincz Gyula festményeket és egy gyönyörű öntöttvas gyűjteményt is találunk a borivók helyett. A design hetes öntöttvas túra óta tudjuk, hogy ez csak valami szépet és jót jelenthet. Kályhák, gyertyatartók, tükrök, szivarvágó és sok minden más használati tárgy, valamit egy illusztris dátum az egyik kályhán: 1572
Nem egy mai darab...
Az épületből kilépve hamar egy jurta belsejében találjuk magunkat. A kör alakú, sátorszerű építmény a honfoglalás előtti korban a vándorló magyarok tipikus lakhelye volt. Most falócákon ülve, fatüzelésű sparhelt melegében, egy pohár forralt borral a kézben felejtjük el a kinti hideget.
Innen már csak pár lépés utolsó helyszínünk, a Bormúzeum, ahol régi bútorok illata és sok-sok üveg minőségi bor várja a betérőket. A vitrinekben helyet kapott több mint 2500 borosüveg és egy 900 darabból álló Tokaji aszú gyűjtemény, aminek legrégebbi palackja az 1880-as dátumot viseli.
Vác nincs messze, hétvégi kirándulásnak is jó választás, fedezzétek fel Ti is!
http://www.tourinformvac.hu/
Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog facebook oldalához ITT, ahol még több képet és tartalmat osztok meg. Ha szeretnél a blog hírlevelére feliratkozni, küldj egy e-mailt "hírlevél" tárggyal a hirlevelcmb@gmail.com címre!
2013. december 8., vasárnap
Ajándékozz egyedi művészi nyomatot karácsonyra!
Ahogyan tavaly karácsonykor, idén ismét megvásárolhatók a blogon szereplő képek többsége magas minőségű, hosszú élettartamú (95-120 év) művészi nyomat formájában.
Ajándékozz egyedit különleges, sorszámozott fotó képében!
Választható méretek és árak:
A4 (210x297 mm) 5990 Ft/db
A3 (297x420 mm) 9990 Ft/db
(az ár nem tartalmaz képkeretet)
Ajándékozz egyedit különleges, sorszámozott fotó képében!
Választható méretek és árak:
A4 (210x297 mm) 5990 Ft/db
A3 (297x420 mm) 9990 Ft/db
(az ár nem tartalmaz képkeretet)
Választható fényes és matt felület, ha a megadottól eltérő méretben vagy vászonra szeretnéd a nyomatot, írj és megbeszéljük a lehetőségeket. Budapest területén belül személyes átadás is lehetséges, vidékre utánvétellel tudok postázni.
Ha szeretnéd a faladon látni a kedvenc budapesti helyszínedet, megrendelni, érdeklődni az alábbi e-mail címen tudsz: checkmybudapest@gmail.com
2013. november 21., csütörtök
Programajánló: Goldie a Corvintetőn!
A Bladerunnaz szervező csapata ismét nagy nevet hozott Budapestre a drum and bass rajongóinak. Ha szeretitek a tört ütemet, november 23.-án a Corvintetőn a helyetek, ahol a dj legenda szolgáltatja majd a jobbnál-jobb zenéket.
Az esemény eventje: https://www.facebook.com/events/1422544037959693/
Az esemény eventje: https://www.facebook.com/events/1422544037959693/
2013. november 16., szombat
BUDAPEST 140: TOP10 legszebb épület a városban!
Ünnepelünk, ugyanis réges-régen, egészen pontosan 1873 november 17.-én egyesült Pest és Buda, ami azt jelenti, hogy ma lett 140 éves Budapest.
Sok vagy kevés, ha egy város "életéről" beszélünk, döntsétek el Ti. Mindenképpen szép szám és nem volt könnyű eldönteni, hogy mi álljon a szülinapos bejegyzésben, végül a legelső és legkézenfekvőbb gondolat mellett döntöttem. Mivel is lehetne jobban köszönteni az ünnepeltet, mint egy szép képes toplistával, ami a CheckMyBudapest blog által a 10 legszebbnek tartott helyet és épületet mutatja be.
Ez a mai nap Budapesté, a Budapestiekké és a Budapest Bloggerekké, akik imádják ezt a várost, kellemes nézelődést.
1. Parlament teteje
Mert egy kovácsoltvasból és kőből nőtt virágoskert a város felett, még több fotót és információt IDE kattintva találtok róla.
2. Várkert Bazár
Az egykori Ifipark egy remekmű a fantasy filmek hangulatával, még több róla ITT található.
3. Rácz Fürdő
Sejtelmes fények és gyönyörű szobrok lelőhelye, ahol kicsit megállt az idő, még több róla ITT.
4. New York Kávézó - New York palota
Amit nem véletlenül választottak a világ legszebb kávézójának, további képek ITT.
5. Párizsi udvar, a legegyedibb
6. Geológiai Intézet kék Zsolnay teteje
Azaz a nagy kékség, ahol a tető egybeolvad az égbolttal, még több róla ITT.
7. Gellért Fürdő
Szecessziós műremek az üvegablakok által vetett színes fénycsóvákkal, nézzétek meg róla a többi képet ITT.
8. Vajdahunyad vára - kerengő
Szürreális hangulat és romatika, IDE kattintva még többet tudhattok meg róla.
10. Lépcsőházak
Rendhagyóan a 10. helyezést több résztvevőnek is kiosztottam, mert Budapest régi bérházai elképesztő lépcsőházakat rejtenek magukban, így nem lehetett kihagyni őket a felsorolásból. A teljesség igénye nélkül néhány a kedvencek közül:
Kíváncsi vagyok a Ti toplistátokra is, írjátok meg itt kommentben vagy a facebookon, hogy mely épületeket tartjátok a legszebbnek!
Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog facebook oldalához ITT, ahol még több képet és tartalmat osztok meg. Ha szeretnél a blog hírlevelére feliratkozni, küldj egy e-mailt "hírlevél" tárggyal a hirlevelcmb@gmail.com címre!
A BudapestBloggerek csoport által az évfordulóra több Budapesttel kapcsolatos blogbejegyzés született, melyeket az Urbanista blog gyűjtött össze, folyamatosan frissülő lista elérhető itt: urbanista.blog.hu
Eddig megjelent:
Sok vagy kevés, ha egy város "életéről" beszélünk, döntsétek el Ti. Mindenképpen szép szám és nem volt könnyű eldönteni, hogy mi álljon a szülinapos bejegyzésben, végül a legelső és legkézenfekvőbb gondolat mellett döntöttem. Mivel is lehetne jobban köszönteni az ünnepeltet, mint egy szép képes toplistával, ami a CheckMyBudapest blog által a 10 legszebbnek tartott helyet és épületet mutatja be.
Legszebb helyek Budapesten TOP10
A felsorolásban találtok linkeket is arra az esetre, ha még többre lennétek kíváncsiak.Ez a mai nap Budapesté, a Budapestiekké és a Budapest Bloggerekké, akik imádják ezt a várost, kellemes nézelődést.
1. Parlament teteje
Mert egy kovácsoltvasból és kőből nőtt virágoskert a város felett, még több fotót és információt IDE kattintva találtok róla.
2. Várkert Bazár
Az egykori Ifipark egy remekmű a fantasy filmek hangulatával, még több róla ITT található.
Sejtelmes fények és gyönyörű szobrok lelőhelye, ahol kicsit megállt az idő, még több róla ITT.
4. New York Kávézó - New York palota
Amit nem véletlenül választottak a világ legszebb kávézójának, további képek ITT.
5. Párizsi udvar, a legegyedibb
6. Geológiai Intézet kék Zsolnay teteje
Azaz a nagy kékség, ahol a tető egybeolvad az égbolttal, még több róla ITT.
7. Gellért Fürdő
Szecessziós műremek az üvegablakok által vetett színes fénycsóvákkal, nézzétek meg róla a többi képet ITT.
8. Vajdahunyad vára - kerengő
Szürreális hangulat és romatika, IDE kattintva még többet tudhattok meg róla.
Rendhagyóan a 10. helyezést több résztvevőnek is kiosztottam, mert Budapest régi bérházai elképesztő lépcsőházakat rejtenek magukban, így nem lehetett kihagyni őket a felsorolásból. A teljesség igénye nélkül néhány a kedvencek közül:
Kíváncsi vagyok a Ti toplistátokra is, írjátok meg itt kommentben vagy a facebookon, hogy mely épületeket tartjátok a legszebbnek!
Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog facebook oldalához ITT, ahol még több képet és tartalmat osztok meg. Ha szeretnél a blog hírlevelére feliratkozni, küldj egy e-mailt "hírlevél" tárggyal a hirlevelcmb@gmail.com címre!
A BudapestBloggerek csoport által az évfordulóra több Budapesttel kapcsolatos blogbejegyzés született, melyeket az Urbanista blog gyűjtött össze, folyamatosan frissülő lista elérhető itt: urbanista.blog.hu
Eddig megjelent:
- Átlátszó: A mutyi, mint városfejlesztési irányelv
- BPXV: Budapest 140: Pest és Palota határkövei
- Csak a Szépre: Száznegyven, avagy három az egyben
- Érdekes világunk: Budapest története
- Fővárosi: 1973-as centenárium
- Kép-Tér: Budapest 140!
- Lásd Budapestet: Boldog 140. születésnapot Budapest!
- Pest-Budai Hírmondó: 140.
- Urbanista: Ilyen volt a főváros tömegközlekedési hálózata 1873-ban - Budapest 140!!!
- Városban: 140 éves Budapest - Fotók a város gyermekkorából
- Városkommunikáció: Budapest 140: magyar zenék a fővárosról, a hip-hop és elektronika dallamain
- http://cyclechic.blog.hu/2013/11/17/most_dol_el_hogy_biciklis_varos_lesz-e_budapest
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)