2013. december 31., kedd

Check My...Szilveszter

Mi is szerepelhetne egy szilveszteri posztban...Köszönöm nektek a 2013-as évet, hogy olvastatok, kommenteltetek és leveleket írtatok, ajánlottatok és személyesen meg is mutattatok izgalmas épületeket, városi színtereket.
A legolvasottabb poszt a TOP 10 legszebb épület Budapesten volt, olyan letöltészámmal, ami az igazán nagy oldalaknak is becsületére válna, majd rögtön a második helyre az új Fradi Stadionról szóló cikk érkezett be. Amit én a legjobban szerettem, az a Parlament teteje volt, innen még tartozom is nektek képekkel. És azok a nyári háztető fotózások, amikről cikket jövőre láthattok, olyan helyekről jelentkezem majd, amikre nem is gondolnátok.
Továbbra is lesz bővel épületbelső és lépcsőház, a blog új együttműködő partnereinek hála egyre jobb minőségben és egyre több olyan helyszínnel, ahová nem könnyű a bejutás.
Ez egy jó év volt, isteni témákkal és ez 2014-ben sem lesz másként. Az oldal hamarosan megújul, sokkal több írással várlak Benneteket, sőt, a témakörök kicsit bővülni fognak és nagy meglepetések is várhatóak a tavasszal.
Viszlát 2014-ben, boldog új évet Mindenkinek!


2013. december 23., hétfő

2013. december 15., vasárnap

Vác, a legek városa: látnivalók és kultúra

Tudtátok, hogy hová vezetett az 1846-ban megépült első olyan vasútvonal, ami elhagyta a főváros határait? Hol folyt a szorgos munka az ország első kötőszövet gyárában? Vagy ami a fotósoknak sokat jelent, hol üzemeltek a Kodak és a Forte gyárak? És vajon melyik város az, ahonnan egyenesen a nyugat-francia régióba biciglizhetünk el egy nemzetközi kerékpárúton?
Az összes kérdésre a válasz: Vác, a legek városa.


Ezúttal elhagyjuk Budapest határait és a Tourinform iroda meghívására Vác az úticélunk. Ez a város ugyan sok mindenről nevezetes, de most kulturális sétát teszünk és megnézzük, hogy a szép épületeken és tereken kívül ma mit találnak még az  idelátogatók.



Első helyszínünkön, a Modern Művészeti Gyűjteményben, bárhová nézünk festményt látunk. A falakat padlótól a plafonig színes kavalkád borítja el, sőt, a felső szinten még a földön is halmokba rendezve várják a legkülönfélébb stílusú képek, hogy megcsodálják őket.. Pontosan olyan a hangulat, mintha egy titokzatos festő magánlakásában járnánk, csak épp a művész nincs otthon, mi pedig háborítatlanul nézelődhetünk.


A festményorgia után belevetjük magunkat a Pom-Pom mesék és Gombóc Artúr világába. Egy szép barokk térről nyílik Sajdik Ferenc, híres karikaturista rajzait bemutató kiállítás. A művész szerény, viszahúzódó ember hírében áll, aki interjút sem szívesen ad, de a képei mindent elmondanak helyette.


Innen már haladunk is tovább a Pannónia-házba, amit most Váci Művészeti Gyűjteményként emlegetnek és aminek a történetét 1718-ig lehet visszakövetni. Kezdetben uradalmi kocsma, majd a szépen csengő nevű Aranyszarvas Vendégfogadó működött a falak között. A vendégeket akkoriban úgynevezett borivó termek várták és őket 7 szobában, lovaikat pedig a 24 helyes istállóban szállásolták el, ha igény támadt rá. Nem akármilyen híresség is megfordult ezen a helyen: maga Petőfi Sándor lépett fel vándorszínészként és mivel az előadás után a visszaúton lekéste a hajóját, ezért kénytelen volt kipróbálni a fogadó vendégszeretetét és a 7 szoba közül az egyiket. Az sajnos nem maradt fennt, hogy hogyan érezte magát.



Ma szoborparkot, kerámiákat, Hincz Gyula festményeket és egy gyönyörű öntöttvas gyűjteményt is találunk a borivók helyett. A design hetes öntöttvas túra óta tudjuk, hogy ez csak valami szépet és jót jelenthet. Kályhák, gyertyatartók, tükrök, szivarvágó és sok minden más használati tárgy, valamit egy illusztris dátum az egyik kályhán: 1572
Nem egy mai darab...





Az épületből kilépve hamar egy jurta belsejében találjuk magunkat. A kör alakú, sátorszerű építmény a honfoglalás előtti korban a vándorló magyarok tipikus lakhelye volt. Most falócákon ülve, fatüzelésű sparhelt melegében, egy pohár forralt borral a kézben felejtjük el a kinti hideget.



Innen már csak pár lépés utolsó helyszínünk, a Bormúzeum, ahol régi bútorok illata és sok-sok üveg minőségi bor várja a betérőket. A vitrinekben helyet kapott több mint 2500 borosüveg és egy 900 darabból álló Tokaji aszú gyűjtemény, aminek legrégebbi palackja az 1880-as dátumot viseli.




Vác nincs messze, hétvégi kirándulásnak is jó választás, fedezzétek fel Ti is!

http://www.tourinformvac.hu/

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog facebook oldalához ITT, ahol még több képet és tartalmat osztok meg. Ha szeretnél a blog hírlevelére feliratkozni, küldj egy e-mailt "hírlevél" tárggyal a hirlevelcmb@gmail.com címre!

2013. december 8., vasárnap

Ajándékozz egyedi művészi nyomatot karácsonyra!

Ahogyan tavaly karácsonykor, idén ismét megvásárolhatók a blogon szereplő képek többsége magas minőségű, hosszú élettartamú (95-120 év) művészi nyomat formájában. 
Ajándékozz egyedit különleges, sorszámozott fotó képében!

Választható méretek és árak:

A4 (210x297 mm)     5990 Ft/db
A3 (297x420 mm)     9990 Ft/db


(az ár nem tartalmaz képkeretet)

Választható fényes és matt felület, ha a megadottól eltérő méretben vagy vászonra szeretnéd a nyomatot, írj és megbeszéljük a lehetőségeket. Budapest területén belül személyes átadás is lehetséges, vidékre utánvétellel tudok postázni. 

Ha szeretnéd a faladon látni a kedvenc budapesti helyszínedet, megrendelni, érdeklődni az alábbi e-mail címen tudsz: checkmybudapest@gmail.com

Válogatni itt tudsz, vagy böngéssz a blogon és találd meg a neked legjobban tetsző fotót!


2013. november 21., csütörtök

Programajánló: Goldie a Corvintetőn!

A Bladerunnaz szervező csapata ismét nagy nevet hozott Budapestre a drum and bass rajongóinak. Ha szeretitek a tört ütemet, november 23.-án a Corvintetőn a helyetek, ahol a dj legenda szolgáltatja majd a jobbnál-jobb zenéket.
Az esemény eventje: https://www.facebook.com/events/1422544037959693/


2013. november 16., szombat

BUDAPEST 140: TOP10 legszebb épület a városban!

Ünnepelünk, ugyanis réges-régen, egészen pontosan 1873 november 17.-én egyesült Pest és Buda, ami azt jelenti, hogy ma lett 140 éves Budapest.
Sok vagy kevés, ha egy város "életéről" beszélünk, döntsétek el Ti. Mindenképpen szép szám és nem volt könnyű eldönteni, hogy mi álljon a szülinapos bejegyzésben, végül a legelső és legkézenfekvőbb gondolat mellett döntöttem. Mivel is lehetne jobban köszönteni az ünnepeltet, mint egy szép képes toplistával, ami a CheckMyBudapest blog által a 10 legszebbnek tartott helyet és épületet mutatja be.  



Legszebb helyek Budapesten TOP10

A felsorolásban találtok linkeket is arra az esetre, ha még többre lennétek kíváncsiak.
Ez a mai nap Budapesté, a Budapestiekké és a Budapest Bloggerekké, akik imádják ezt a várost, kellemes nézelődést.

1. Parlament teteje
Mert egy kovácsoltvasból és kőből nőtt virágoskert a város felett, még több fotót és információt IDE kattintva találtok róla.






2. Várkert Bazár
Az egykori Ifipark egy remekmű a fantasy filmek hangulatával, még több róla ITT található.




3. Rácz Fürdő
Sejtelmes fények és gyönyörű szobrok lelőhelye, ahol kicsit megállt az idő, még több róla ITT.






4. New York Kávézó - New York palota
Amit nem véletlenül választottak a világ legszebb kávézójának, további képek ITT.






5. Párizsi udvar, a legegyedibb







6. Geológiai Intézet kék Zsolnay teteje
Azaz a nagy kékség, ahol a tető egybeolvad az égbolttal, még több róla ITT.






7. Gellért Fürdő
Szecessziós műremek az üvegablakok által vetett színes fénycsóvákkal, nézzétek meg róla a többi képet ITT.






8. Vajdahunyad vára - kerengő
Szürreális hangulat és romatika, IDE kattintva még többet tudhattok meg róla.








9. Képzőművészeti Egyetem, egy csipetnyi Róma




10. Lépcsőházak
Rendhagyóan a 10. helyezést több résztvevőnek is kiosztottam, mert Budapest régi bérházai elképesztő lépcsőházakat rejtenek magukban, így nem lehetett kihagyni őket a felsorolásból. A teljesség igénye nélkül néhány a kedvencek közül:














Kíváncsi vagyok a Ti toplistátokra is, írjátok meg itt kommentben vagy a facebookon, hogy mely épületeket tartjátok a legszebbnek!


Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog facebook oldalához ITT, ahol még több képet és tartalmat osztok meg. Ha szeretnél a blog hírlevelére feliratkozni, küldj egy e-mailt "hírlevél" tárggyal a hirlevelcmb@gmail.com címre!

A BudapestBloggerek csoport által az évfordulóra több Budapesttel kapcsolatos blogbejegyzés született, melyeket az Urbanista blog gyűjtött össze, folyamatosan frissülő lista elérhető itt: urbanista.blog.hu
Eddig megjelent:

2013. október 15., kedd

Legszebb épület Budapesten, a Parlament tetején jártam - a Kupola

Létezik egy kőből és kovácsoltvasból készült virágoskert a város felett, ami nem kérdés, hogy Budapest legszebb része: a Parlament tetejéről indul cikksorozat.


Egyértelműen a CheckMyBudapest Blog tetőpontjához értünk, ugyanis ennél szebb helyet nem ismerek és szerintem nincs is ilyen a városban. Ide feljutni nem várt következményekkel jár, mert ha sikerül, mindig visszavágytok majd. Pontosan úgy, ahogyan én is.
A tetőn nem először jártam, de egy jó ideje szerettem volna ismét felmenni fotózni, a  kupolában pedig előtte még soha. Ezért is alig akartam hinni a szememnek, amikor azt olvastam, hogy a Kulturális Örökségnapok keretein belül lehetőség nyílik egy bejárásra.
Most a kupolára és a közvetlen környezetére koncentrálunk, a tető többi részét egy következő posztban fogom nektek megmutatni, lesz mit...



Bár az építkezés 1885-ben indult, maga a kupola és a kupolacsarnok 1896-ra készült el. A kupola körül nagyon erőteljesen érvényesülnek a gótikus stílusjegyek, a látvány ezúttal is egy fantasy filmre emlékeztet, ahogyan szerencsére oly sok más épületnél is a városban. Ha megállunk a fal mellett és felfelé nézünk, ezt látjuk:



Anno a nagyszabású építkezés egyik feltétele volt, hogy csak hazai alapanyagokat használjanak fel. Ez teljesült is, kivéve a főlépcső melletti oszlopokat. Átlagosan ezer ember dolgozott, csak téglából negyven milliót használtak fel, már csak én hiányoztam volna onnan hogy megfotózzam mindezt.
Maga a kupola picivel több mint 20 méter átmérőjű  és 16 darab pillér adja  a vázát. A belseje nem kevésbé izgalmas, mint a külső, ez fogadja a látogatókat:


A kupolának is van csúcsa, a vasból készült úgynevezett huszártorony, ahová belül egy kacskaringós lépcsőfokon lehet feljutni. Vaslétrára számítottam, de ezúttal megúsztam a mászást, a kupola legtetején elém táruló látvány pedig felülmúlhatatlan volt:





A vastorony:



Az épület tervezője, Steindl Imre a kupolát eszmeiséggel ruházta fel, elgondolása szerint ez volt hivatott az országgyűlés egységét kifejezni.





Ahogyan azt szoktam, próbáltam kicsit leszakadni a csoporttól, hogy olyan képeket tudjak  készíteni amin nincs tömeg és azért, hogy néhány pillanatra csak a magaménak érezhessem ezt a gyönyörű helyet.
Folytatás hamarosan következik a tető többi részével...

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog facebook oldalához ITT, ahol még több képet és tartalmat osztok meg. Ha szeretnél a blog hírlevelére feliratkozni, küldj egy e-mailt "hírlevél" tárggyal a hirlevelcmb@gmail.com címre!

A Parlament épületéről még több érdekes információt és archív képeket a Nemzet Főtere oldalon találtok, nézzetek be oda is.
Az Örökségnapok minden évben az ősz az egyik legjobban várt és legjobban szervezett rendezvénye, ha most lemaradtatok, jövőre pótolni tudjátok, figyeljétek a honlapjukat. A posztot kiemelten ajánlom Margitnak.

Forrás: www.nemzetfotere.hu