2013. október 15., kedd

Legszebb épület Budapesten, a Parlament tetején jártam - a Kupola

Létezik egy kőből és kovácsoltvasból készült virágoskert a város felett, ami nem kérdés, hogy Budapest legszebb része: a Parlament tetejéről indul cikksorozat.


Egyértelműen a CheckMyBudapest Blog tetőpontjához értünk, ugyanis ennél szebb helyet nem ismerek és szerintem nincs is ilyen a városban. Ide feljutni nem várt következményekkel jár, mert ha sikerül, mindig visszavágytok majd. Pontosan úgy, ahogyan én is.
A tetőn nem először jártam, de egy jó ideje szerettem volna ismét felmenni fotózni, a  kupolában pedig előtte még soha. Ezért is alig akartam hinni a szememnek, amikor azt olvastam, hogy a Kulturális Örökségnapok keretein belül lehetőség nyílik egy bejárásra.
Most a kupolára és a közvetlen környezetére koncentrálunk, a tető többi részét egy következő posztban fogom nektek megmutatni, lesz mit...



Bár az építkezés 1885-ben indult, maga a kupola és a kupolacsarnok 1896-ra készült el. A kupola körül nagyon erőteljesen érvényesülnek a gótikus stílusjegyek, a látvány ezúttal is egy fantasy filmre emlékeztet, ahogyan szerencsére oly sok más épületnél is a városban. Ha megállunk a fal mellett és felfelé nézünk, ezt látjuk:



Anno a nagyszabású építkezés egyik feltétele volt, hogy csak hazai alapanyagokat használjanak fel. Ez teljesült is, kivéve a főlépcső melletti oszlopokat. Átlagosan ezer ember dolgozott, csak téglából negyven milliót használtak fel, már csak én hiányoztam volna onnan hogy megfotózzam mindezt.
Maga a kupola picivel több mint 20 méter átmérőjű  és 16 darab pillér adja  a vázát. A belseje nem kevésbé izgalmas, mint a külső, ez fogadja a látogatókat:


A kupolának is van csúcsa, a vasból készült úgynevezett huszártorony, ahová belül egy kacskaringós lépcsőfokon lehet feljutni. Vaslétrára számítottam, de ezúttal megúsztam a mászást, a kupola legtetején elém táruló látvány pedig felülmúlhatatlan volt:





A vastorony:



Az épület tervezője, Steindl Imre a kupolát eszmeiséggel ruházta fel, elgondolása szerint ez volt hivatott az országgyűlés egységét kifejezni.





Ahogyan azt szoktam, próbáltam kicsit leszakadni a csoporttól, hogy olyan képeket tudjak  készíteni amin nincs tömeg és azért, hogy néhány pillanatra csak a magaménak érezhessem ezt a gyönyörű helyet.
Folytatás hamarosan következik a tető többi részével...

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog facebook oldalához ITT, ahol még több képet és tartalmat osztok meg. Ha szeretnél a blog hírlevelére feliratkozni, küldj egy e-mailt "hírlevél" tárggyal a hirlevelcmb@gmail.com címre!

A Parlament épületéről még több érdekes információt és archív képeket a Nemzet Főtere oldalon találtok, nézzetek be oda is.
Az Örökségnapok minden évben az ősz az egyik legjobban várt és legjobban szervezett rendezvénye, ha most lemaradtatok, jövőre pótolni tudjátok, figyeljétek a honlapjukat. A posztot kiemelten ajánlom Margitnak.

Forrás: www.nemzetfotere.hu


2013. október 6., vasárnap

Budapest legszebb épületei: mesebeli hely a Váci utcában Steindl Imre tervezésében

Egyszer volt hol nem volt, Budapest központjában, egészen pontosan a Váci utcában volt található egy kacsalábon forgó mesebeli kastély... Én, azaz a mese főszereplője egyedül álltam ebben az álomszerű épületben az álomszerűen szép lépcsőn és teljes csodálattal azt figyeltem, ahogy a felkavaródott és a levegőben lassan szálló porszemeken megcsillan a fény. Szerintetek is szép?





Ahogy az egy kastélyhoz illik, nemcsak por, hanem sok más egyéb érdekesség is megbújik a falak között, például ilyen levélmintás öntöttvas oszlopok, ívek és Lotz freskók.
Nem árulom el mindjárt az elején, hogy pontosan hol járunk, nézzétek meg először a képeket és próbáljátok meg kitalálni, mi lehet egy ilyen épület funkciója.





A megfejtés egészen prózai és valóságos: a Kormányhivatalban járunk, a Váci utca 62-64 számban, vagy ahogyan jobban ismerik, az Új Városházában.
Steind Imre, aki az Országházat is tervezte, itt, az Új Városháza megálmodásakor is nagyot alkotott. Neki köszönhetjük ezt a műremeket, ami az 1870-es években épült meg és már akkor is a közgyűléseknek adott helyet.
Térjünk vissza a bejárathoz, lépjetek be velem a kapun. Néhány méter megtétele után ez a hatásos, keresztboltozatos előcsarnok gyakorol mély benyomást az ide látogatóra.


Új Városháza: a lépcsőház

Továbbhaladva már szembe is jönnek velünk az erős öntöttvas oszlopok, amik a belső tér szigorú uralkodói és egy csipetnyi gótikát csempésznek be az alapvetően neoreneszánsz épületbe. Az ilyen oszlopokat anno kezdetben inkább csak a hídépítésben alkalmazták, de aztán fokozatosan beszivárogtak a lakóházakba, épületekbe is, egy pici ipari hatást gyakorolva azokra. Első pillantásra a Nyugati pályaudvar ugrott be róla.




A mesék mindig túl hamar véget érnek, így a fotózás után kénytelen voltam elhagyni a helyet és másik kastély után nézni. Elárulom, sikerült, folytatás következik....

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog facebook oldalához ITT, ahol még több képet és tartalmat osztok meg. Ha szeretnél a blog hírlevelére feliratkozni, küldj egy e-mailt "hírlevél" tárggyal a hirlevelcmb@gmail.com címre!

Az épületet egy évente megrendezésre kerülő programsorozat, a Design hét szervezésében tartott túrán bárki megtekinthette, Millisits Máté művészettörténész vezetésével. Még információ a facebook oldalukon.


Olvastad már?

A Dlauchy ház lépcsősora:
http://checkmybudapest.blogspot.hu/2013/06/ybl-miklos-egyik-legszebb-lakoepulete.html

Lépcsőház a körúton:
http://checkmybudapest.blogspot.hu/2013/03/gyonyoru-lepcsohaz-nagykoruton-es-egy.html