2017. december 7., csütörtök

A Képzőművészeti Egyetem titka

A művészet és művészek fellegvárába, egy olyan helyre lépünk be, ahová évekkel ezelött véletlenül keveredtem. Akkor még nem tudtam volna visszaadni képeken azt a titkot, amit ez az Oktogontól csak pár méterre található épület rejt, de most végre megmutathatom, mitől estem majdnem szó szerint hasra.








A Képzőművészeti Egyetem kapuján lépünk be és meg kell említenem, hogy végre egy olyan helyen járunk, ahol az ott dolgozók nem gyanakodva méregetnek, ugyan miért akarom lefotózni azokat a Lotz Károly freskókat a plafonon, hanem kedvesen bíztatnak, jöjjek beljebb. Sugárzik róluk, mennyire szeretik ők is az épületet, sőt, menyire büszkék rá.








Az ígéretes kezdés után az első emeleten már elém is tárul, mi az, ami mindenkit annyira lenyűgöz. Anno a művészi pályára készülők sétapálcájukat megpörgetve meg sem álltak Bécsig vagy Párizsig, aminek biztosan meg volt a maga romantikája, de egyre erősebb lett az igény egy hazai oktatási intézményre, amit aztán 1875 tavaszán el is kezdtek építeni...közadakozásból. Igen, az akkor még működött, olyannyira, hogy a színes üvegablakokat Róth Zsigmond készítette és ajándékozta a leendő iskolának. A Láng Adolf tervei alapján épült neoreneszánsz épületben olyan rektorok tanították a művészetet, mint nagy kedvenceim, Szinyei Merse Pál (1905–1920), vagy éppen Vaszary János (róluk még lesz itt szó...). A  lépcsőház mennyezetlunettáit, és az első emelet mennyezetén található nyolcszögletű keretbe foglalt allegorikus figurákat a Mintarajztanoda festészeti osztályának tanára, a kor ünnepelt freskófestője, Lotz Károly festette. Ha arra jártok, nézzetek be, és nézzétek meg az Egyetem tanulóinak kiállításait is!





2017. november 13., hétfő

Elveszve Portugáliában egy Panasonic Lumix G9 fényképezőgéppel

Van, amikor a blogger olyan szerencsés helyzetbe kerül, hogy a Panasonic frissen bejelentett, kereskedelmi forgalomba még nem került fényképezőgépével fotózhat Portugália gyönyörű tájain.

Fotósként az egyik legelső digitális kamerám, egy okos kis Lumix DMC-LX3 volt. Ez a gép annyira jól sikerült, hogy az utána vásárolt egyéb márkájú digitális kameráim már rég elavultak és a kukában végezték, azonban ezt a fényképezőt a mai napig használom és azóta is mindig nagy érdeklődésel követem a Lumix fejlesztéseit és veszem kézbe az újdonságokat.


 A legújabb csúcskamerát, a Lumix G9-et a napfényes Portugáliában rendezett Digital Imaging Seminar rendezvényén nyílt lehetőségem kipróbálni. A Lumix  G9 és az új fix teleobjektív, a Leica Elmarit 200mm f/2,8 Power O.I.S.sajtónak való bemutatásához a Lisszabonhoz közeli Cascais város csodálatos helyszínt biztosított, ahol a szervezett programok során egy igazán festői szépségű környezetben ismertem meg az új funkciókat.





A képek  nincsenek retusálva, mert annyira új a gép, hogy a képszerkesztő még nem olvassa a nyers fájlokat. Szóval, ez a táj mindenféle utómunka nélkül volt ennyire szép, amit a Lumix G9 fényképezőgép tökéletesen élethűen visszaadott. 








Természetesen a balerina nem véletlenül került az óceán fölé benyúló teraszra, a Panasonic számos előre berendezett helyszínt biztosított a számunkra, hogy a legizgalmasabb körülmények között készíthessük a képeinket. Utolsó helyszínünk volt talán a legtökéletesebb, egyenesen az óceánpartra mentünk, ahol szörfösöket fotóztunk. Itt alkalom nyílt arra is, hogy megnézzük, milyen a fókuszálás ellenfényben.













Néhány személyes gondolat...Ha Cascais városkájába vetődtök, sétáljatok ki éjszaka az óceánpartra meghallgatni, hogyan törnek meg a hullámok a sziklákon. Szívjátok mélyen be a sós levegőt aztán gyertek vissza ide nappal is. Sétáljatok be a nyitva hagyott kapukon, mert lehet hogy egy csodálatos parkba kerültök (ahogy én is), ahol pávák sétálgatnak körülöttetek, pálma és virágzó banánfák ölelnek körbe. Jó rá az esély, hogy ingyenes kastélymúzeumba is betévedtek, ahol egy kis időre megcsap a történelem szele. Keskeny, kanyargós utcácskákon titkos öblökbe juthattok, ahol a novemberben is 30 fokban strandolnak a turisták. Dobjátok le Ti is a cipőt és sétáljatok bele a vízbe. A Lumix fényképezőgépeteket pedig otthon ne hagyjátok...

Az új LUMIX G9 a cserélhető objektíves, tükör nélküli digitális LUMIX G fényképezőgépek kategóriájában, az alapján amit láttunk belőle, az eddigi legjobb képminőséggel rendelkezik.
A fényképezőgépről részletesleírást az alábbi linkeken találtok:

http://www.fotovideo.hu/hirek/napi+hirek/lumix+g9+hihetetlen+kepminoseg+es+80+mpixeles+mod.html

www.panasonic.com



 

2017. június 15., csütörtök

19. századi gangos romantika a Parlament szomszédságában: Hotel President

Egy gyönyörű bérház, ami hotel? Lehetséges...Lillával tettünk egy látogatást a Hotel Presidentben, ami a maga nemében egyedülállónak bizonyult.

Szöveg: Kucsera Lilla
Fotó: Nagy Anita / www.anitanagy.com

Kora reggel, kócos hajjal kávékortyolgatás a gangon egy hosszú éjszaka után a kukkoló szomszédnéni nélkül, mindez luxuskivitelben. A Hotel President csapata nem tétlenkedett az elmúlt években: hatalmas felújításokon, átépítéseken és teljes enteriőr ráncfelvarráson esett át a szálloda, melynek eredményét most első kézből láthattuk Anitával.





A Hotel President két szárnya a Hold utca 3-5 szám alatt álló 19. századi társasházakból lett kialakítva, majd 2009-ben erre a két műemlék épületre építették rá a mostani modern részt, mely az utcafrontról alig észrevehető. Kívülről pici butikhotelnek látszik, belülről azonban már hatalmas szálloda.






Miközben körbejártuk az épületet, végig olyan érzésünk volt, mintha egy időutazásba csöppentünk volna. Az átépítések során megtartották a belső udvaros gangos lakásokat kovácsoltvas korlátjaikkal együtt, így az egész hotelt átjárja a 19. századi pezsgő budapesti élet romantikája, mely tökéletesen megfér a modern stíluselemek mellett.
Ami a szobákat illeti, az átépítések és felújítások során a legtöbb egyágyas szobát egybenyitották, hogy nagyobb és kényelmesebb kétágyas szobákká válhassanak.






Mondanunk sem kell, hogy a mi kedvencünk rögtön a „tükrös szoba” lett, melyből 29 tökéletesen ugyanolyan van. Különlegessége, hogy az ágytámla mögötti falrészt tükrök borítják, egyfajta dekadens jelleget kölcsönözve neki, míg az ággyal szembeni falra tér-nagyítóként a Bazilika utcaképét festették. Nem nehéz kitalálni, hogy miért olyan népszerűek ezek a szobák, bár a takarító személyzet álláspontjára azért kíváncsiak lennénk...





Világsztárok is megfordulnak a különleges hotelben, a Boney M. tagjai a toronyszobákat választották, mivel elszeparálva lehetnek a többi vendégtől. Az ott jártunk során azt is megtudtuk, hogy a frontember, Sheyla Bonnick havonta visszatérő vendége a szállodának. Rajtuk kívül a hotel vendége volt még Olivia Newton John, Eros Ramazotti, de igénybe vette a helikopter-leszállópályát Antonio Banderas is, egy gyors látogatás erejéig. Igazán sajnáltuk, hogy bejárásunkkor éppen nem tartózkodott itt...







A szobák után végre felfelé vettük az irányt. Nem titok, hogy főleg a tetőterasz érdekelt minket, ahonnan csodálatos panoráma tárult a városra. Voltunk pár skybarban, de egyik sem volt a Hotel President tetőteraszához fogható, ami érthető, hiszen Budapest egyik legmagasabb panoráma teraszáról beszélünk. Innen már csak a Bazilika kupolájából láthatunk messzebbre. Csak ott nem tudunk vacsorázni.
Az biztos, hogy nem kell egy egész szezonnak eltelnie, hogy a körúti kocsmákból már kinőtt harmincasok törzshelyévé váljon.
A tetőterasz májustól már megnyitotta kapuit, így aki személyesen is megakarja tapasztalni ezt a feledhetetlen élményt, nyugodtan betérhet egy frissítő koktélra vagy épp egy hangulatos vacsorára.








A földszinten kapott helyet az Intermezzo étterem, ahol napi menüt is rendelhetünk. Nagyon szimpatikus, hogy többféle fogásból is válogathatunk és garantáltan nem maradunk éhesek utána. A menü mellett a la carte is választhatunk: isteni például a President ízelítő, de bármit jó szívvel ajánlunk az étlapról.




A wellnesst érdemes inkább a lakomázás előtt meglátogatni, ha nem akarunk felpuffadt kék bálnakként lebegni a 15 méteres medence tetején... Nagyon menő ellenáramoltatóval gyakorolhatjuk az egyhelyben úszást, masszíroztathatjuk a hátunkat a nagynyomású vízzuhataggal, aztán ha elfáradtunk, áztathatjuk habtestünket a jacuzziban vagy izzadhatunk a szaunában. Igazából a Hotel President wellness részlegén mindent megtalálunk, amire szükségünk lehet a pihenéshez, csak lehetőleg ne csúcsidőben menjünk (17.00-19.00 között). A wellness amúgy reggel 7 és este 8 között tart nyitva.

www.presidenthotel-budapest.com