2013. április 16., kedd

Budapest100: OTI Székház


A Budapest100 rendezvényének keretein belül néhány állami intézmény is megnyitotta  a kapuit. Ilyen volt az OTI székház is, azaz az Országos Társadalombiztosító Intézet épülete, ahová a sétát a Miénk a Ház szervezte, akik nem mellesleg remek városnéző sétákat is szoktak tartani. Idén 100 éves ez az egyedi épület, középső tornyát leszámítva, ami a 82. születésnapját ünnepli.
 
Forrás:Pest építészete a két világháború között

A külsőre kicsit szokatlan épületet Komor Marcell és Jakab Dezső tervezte, a falak izgalmas, némiképp futurisztikus belsőt rejtenek.  Az OTI-székház termei és folyosói vakító fehér színben tündökölnek, ami helyenként talán nehezebben észrevehetővé teszi a díszítéseket, de ha figyelmesen nézelődünk, nem fogják elkerülni  a figyelmünket.  Ezeket a mennyezeten lévő díszeket például csak második ránézésre sikerült felfedeznem:


A székház leglátványosabb része egyértelműen az aula, ahol jelenleg ügyfélszolgálat működik, így mindenki számára megtekinthető.



A régi épületben üvegtetőn, az új, harmincas években épült szárnyban üvegtégla mennyezeten keresztül árad be a természetes fény. A kígyószerű formát képező üvegtető alatt egy szoborcsoport áll az terem középpontjában. Szökőkút is található a szoborlábak alatt, de ottjártamkor éppen nem üzemelt.



Valamennyire klasszikusabb stílusú képet mutatnak a lépcsőházak és a nagyterem.





Amikor kinéztem ezt a programot, nem tudtam mit várhatok a székháztól de nem csalódtam, ha arra jártok és tehetitek nézzétek meg az "üvegkígyót", ritkaság, hogy egy épületnek pont a leglátványosabb része szabadon megtekinthető.Ez az helyszín volt az egyetlen állami intézmény amit meglátogattam a rendezvényen, hamarosan a legkülönlegesebb lakóházakkal folytatódik a Budapest100 sorozat!

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog facebook oldalához ITT, ahol még több képet és tartalmat osztok meg.

2013. április 10., szerda

A Gellért fürdő szecessziós épülete és titkai, valamint az alatta elterülő alagútrendszer


A Gellért fürdő sokkal több egy gyönyörű szecessziós fürdőépületnél. Folyamatosan tárta fel előttem meglepő titkait és furcsa részleteit.  Gondoltátok volna hogy például a gyönyörű díszítések telefonszámot rejtenek, vagy hogy különleges barlang rejtőzködik az épület alatt? Még sok egyéb érdekesség fog kiderülni, ha tovább olvastok...

De kezdjük az elején, a Sebestyén Artúr, Hegedűs Ármin és Sterk Izidor tervezte épület 1918-ban nyitotta meg kapuit a vendégek előtt és azonnal hatalmas népszerűségre tett szert. Az eredeti hullámgép, amit 1927-ben kezdtek el használni, még mindig működik. Rengeteg fotót találhattok a fortepanon a régi idők Gellértjéről, szerencsére mindenki lelkesen dokumentálta régen is a fürdő életét, jöjjön is néhány kedvenc:

www.fortepan.hu

www.fortepan.hu

www.fortepan.hu

ww.fortepan.hu

www.fortepan.hu

www.fortepan.hu

 De térjünk vissza a jelenbe és lépjünk be az épületbe. A bőség zavarával találjuk magunkat szembe, színes mozaikpadló, színes ablaküvegek, szobrok, szökőkút,  díszek a falon és irizáló színek mindenhol.





 A tágas előcsarnokból a karzatos, 74 méter hosszú és 11 méter széles, színes üvegtetővel fedett központi csarnokba juthatunk. A csarnok tíz díszablaka anno Roth Manó üvegfestőműhelyében készültek el, ezek eredetije azonban a világháborúban elpusztultak Az üvegablakokon Arany János Buda halála című művének jeleneteit láthatjuk. A csarnok végében Huszár Adolf Vénusz-szobra kapott helyet és egy ilyen szökőkút várja a tátott szájú csodálókat:



Az egyik dolog, ami leginkább megfogott a helyen, azok a színes üvegablakok által vetett, mindenfelé látható színes fénycsíkok, amik csak fokozták a fürdőre jellemző kaleidoszkóp hatást. .A kezdeti bámulásból felocsúdva, ezeket kezdtem el megörökíteni.



A színpompás mozaikpadlóhoz kötődik egy érdekes történet. A készítője nem volt szívbajos, ha a marketingről volt szó és nemes egyszerűséggel beleépítette a telefonszámát is a mozaikdíszek közé. Azt hiszem, ennél jobb reklám nem létezik :)




Itt jegyezném meg hogy az aulába be lehet menni ingyen, ha erre jártok nézzetek be ti is és keressétek meg az itt látott képek helyszíneit! Itt van ez a szépséges épület Budapesten, elérhető közelségben, használjátok ki és ha van kedvetek, kommenteljétek be ide a blogra, vagy a facebook oldalra, hogy hogy tetszett!


Jöjjön egy kis trópusi hangulat és nézzünk át a medencékhez.







Abban a szerencsében volt részem, hogy a vendégek elől elzárt helyekre is bejuthattam. Nem szép, cserébe viszont igazán izgalmas helyek következnek. A fürdő alatt valóságos labirintusrendszer húzódik. Sokat hallani arról, mennyi rejtett alagút és barlang van Budapest alatt, ezt tanúsíthatom...
Itt már nagyon sötét volt, de a lényeg jól látható. A fotókhoz feltétlenül képzeljétek hozzá a kb 50 fok meleget, sűrű párát és azt, hogy helyenként több centis víz állt az úton, amin jártunk. A hangulatot fokozandó, időnként a villamos is elhaladt a felünk felett, jó hangosan.
Ami működteti a fürdőt:


Kelenföldi hővezeték, elhúzódik egészen a Tabánig:



 Ez nagyon érdekes volt, nemcsak azért mert megint vaslétrát másztam, hanem mert egy aragonit barlangba jutottunk, amit fura képződmények borítottak.



Mindennek a kezdete, az ősforrás látható a képen:


Így a végére pedig jöjjön egy sztori, ami egy 1931-ben történt, nagy port felvert esetet mesél el a fürdő életéből és Török András írt róla a Budapest könyvben. "Egy Ramon Costello nevű kubai fekete orvos itt szállt meg családjával. Minden nap provokatív módon megpróbált jegyet váltani a fürdőbe, ugyanis az amerikai vendégek nyomására a fürdőigazgatóság nem engedte, hogy a medencét használja."
Végül a helyettes főpolgármester, aki Borvendég névre hallgatott, utasította a fürdőigazgatót, hogy engedje fürdeni a kubai vendéget, mivel „a magyar törvények szerint minden ember egyenlő”.
Itt véget is ér a Gellért fürdőben tett virtuális túra, remélem legalább annyira tetszett nektek is, mint nekem!

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog facebook oldalához ITT, ahol még több képet és tartalmat osztok meg.


Forrás:
11kerulet.ittlakunk.hu
wikipédia
Gellért fürdő