Szecessziós műteremház a Gellérthegyen

Egy séta alkalmával találtam rá a gellérthegyi Műteremházra, és azonnal tudtam, hogy ide valahogy visszajövök fotózni. Így is lett, de nem egyedül, hanem Szuhai Barbival, a Mesélő Házak bloggerével. A szöveget és kutatást ő írta, én pedig a képeket készítettem.
Képek: checkmybudapest.blogspot.com
Szöveg: www.meselohazak.hu www.facebook.com/meselohazak

"A hullámos, szecessziós, világhírű Szent Gellért Fürdő fölött világoskék épület magasodik hatalmas ablakaival, magyaros tető-és homlokzati díszeivel messziről bevonzza a tekintetet. 1903 óta áll ez az Európa szerte párját ritkító épület. Nemcsak magyaros díszei teszik különlegessé, hanem funkciója, és főleg, a létét biztosító közakarat teszi a ma emberének pláne hihetetlenné a történetét.

A virágzó Millenium építkezéseivel, a szecessziós Budapest születésekor egyre több bérház legfelső szintjein műteremmel épült meg. Ami persze igen örvendetes tendencia volt, kivéve, hogy a házak tulajdonosai előszeretettel emelték a bérleti árakat tetszésük szerint. Ez ellen emelte fel szavát a szakma, így az 1890-es évek elejétől kezdve az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat és a Székesfőváros tárgyalásain terítékre került egy, a Társulat kezelésében és finanszírozásával megépítendő „művészház”, vagyis egy színvonalas, de elérhető bérleti árakon üzemelő műteremház létesítése.

Elsőként az Epreskert környéki Kmetty utca 29-31-es, akkor még üres telek került szóba, hogy azt a Főváros jutányos áron a művészeknek átengedné. Hosszas huzavona után megszületett az a szerencsétlen javaslat, hogy a telket a város csak bizonyos, előre meghatározott időre engedné a Társulat kezelésébe, majd visszavenné a tulajdonjogot.

Ekkor került képbe a Gellérthegy. Ami az 1900-as évek elején még egészen vadregényes táj lehetett, a Műteremház az első épületek egyike lett. Itt sem volt kegyes a hatóság, csak második körben engedélyezte, hogy a „villa-rayon”, vagyis az ide tervezett villanegyedben kettő emeletnél magasabb épület épüljön. De aztán ez az akadály és elhárult, így 1902 és 1903 közt, egy röpke év alatt megépült Kosztolányi-Kann Gyula, a leginkább Hollósy Simon tanítvány festőként híres építész egyetlen budapesti, de annál ismertebb szecessziós műteremháza.

Szemben a Kmetty utcai tervek 12 műtermével ide 19 épült, kettő kivételével mind kapott egy-egy szobát és fürdőszobát. Ezen kívül épült a földszintre egy négyszobás lakás, mindez a kor legmodernebb világításával és fűtésével felszerelve. És persze ami a legfontosabb volt, mindez elérhető áron. A legdrágább műtermek 880, a legolcsóbbak 510 korona értékben álltak a művészurak és hölgyek rendelkezésére.

Az elsők közt költözött ide 1903-ban Madarász Viktor, a ’48-as szabadságharcot is megélt idős mester élete utolsó éveit élte itt,  Dudits Andor, aki szintén a kezdetektől 1944-es haláláig volt lakó. Neve leginkább a Magyar Nemzeti Levéltár és az Országház szekkóiról híres, utóbbiban a „Kardvágás” című, 120nm-es falfestménye 1901-ben került a Delegációs Terem falára. Az itt élt további hírességekről, mint például Czóbel Béla, Uitz Béla, Kokas Ignác, Herman Lipót, Rippl-Rónai József, Domanovszky Endre és még sokan mások a bejáratnál elhelyezett márvány táblák emlékeznek.

Közben, a huszadik század első, virágos évtizedében kiépült a környék, a mai Bartók Béla, anno Fehérvári út szecessziós bérházai egymás után bújtak ki a földből, a kor divatja szerint legtöbbjük legfelső szintjén műteremmel. A földszinten kávéházak, vendéglők sokasága nyílt, így a második világégést megelőzően párizsi hangulatú művésznegyeddé ért a Gellérthegy déli lejtője, és az annak mentén épült főútvonal.

A 2000-es évek elején indult várva-várt felújítás a Műteremház alapjait veszélyeztette a munkálatok kezdeti szakaszában. Végül közel 10 évig tartott a felújítás – szemben az építés 100 évvel korábbi egy szem évével – de most régi pompájában, porcelánkék színben, fényben fürödve várja boldog lakóit szerencsés látogatóit. Másik 100 évig, évekig, talán."

Forrás:
Helyszínbejárás 2020 június
https://epa.oszk.hu/00000/00003/00025/hadik.html
http://www.epa.hu/00000/00009/00012/muveszet_02_kronika_6.htm
https://archives.hungaricana.hu/hu/budapest/HelyrajziSzam/5486/
https://mnl.gov.hu/mnl/ol/hirek/dudits_andor_festomuvesz_emlekezete
https://papageno.hu/featured/2019/01/czobel-bela-a-ketlaki-festo/
http://pestbuda.hu/cikk/20181031_kelenhegyi_muteremhaz"

Budapest legszebb épületei: Fodor Gyula csodája a Hősök terénél

Minden úgy kezdődött, hogy a Hősök tere közelében volt egy épület, amit már évek óta nézegettem. A keskeny alakjával és hatalmas színes üvegablakaival volt benne valami kecsesen szürreális, el sem tudtam képzelni milyen lehet belülről. Telt az idő, de valahogy soha nem sikerült bejutnom, egyik nap aztán Barbi, a Mesélő Házak bloggere írt nekem egy csodálatos házról, amit együtt kellene felfedeznünk. A meglepetés akkor ért, amikor kis késéssel odaértem a megadott címre, mert vágyaim épülete előtt álltunk. Mit is mondhatnék...nem csalódtam. A következő poszt a Mesélő Házak bloggal közös kooperáció, a képeket én készítettem, Barbi pedig kutatott és az ő szuper írását olvashatjátok.

Fodor Gyula századeleji házaiba betoppanni mindig élmény, ünnep. Ezért szerettem volna már réges-rég eljutni abba a házba, ahol ő, az építész lakott. Amit olyan jól sikerült tervezésnek gondolt, hogy irodáját és saját lakását is itt rendezte be. A kényelem, az elegancia, a városban való elhelyezkedés, de mégis a zöld, a csönd, és persze a ház részletei és egésze olyan egységet alkotott, ami a Mester megelégedésére szolgált, ahol örömmel töltötte napjait. 

Ronda, félsötét, őszi napon vitt erre először a dolgom. Amikor a 64-es ház utcai frontjához értem, és felnéztem, megállapítottam, hogy na ilyen, amikor a szecesszió rendesen ijesztő is tud lenni. 

Szerencsém volt. Vásárlást hazacipelő, barátságos lakók szívesen látták a ház régi részleteit megcsodálni igyekező idegent. Megsajnáltam szegény itt lakókat: a dögnehéz csomagokat a lépcsőn vonszolták fel a sokadik emeletre. Ez fura. És lőn: az eredeti tervek szerint 1909-ben épült felvonó a házba. Azzal vajh’ mi lett és mi célból?

Az első döbbenet a Zeneakadémiára emlékeztető, meseszép szinesüveg a főlépcső fordulóiból. Mellettük tábla az adakozóról, milyen jó, hogy ilyen is van. Az ember áhitattal mássza az elegáns korláttal keretezett, hajdani szőnyeg emlékét őrző, rézgombos lépcsőt a legfelső szintig, ahol a legszebb a fény, és a mennyezeti dísz. A fordulókban a reménytelen szocialista fotelek kicsit sem hivogatóak, érdekes képzavart alkotnak…(emlékeim szerint a János kórház gyerekosztályán voltak ilyenek. Kemények, mint a beton)

A legfelső szinten álltam a gangon, amikor megfordultam. Atya úr isten, de szép ez a szomszéd ház! Pasaréti hangulatban, fák mögé bújva teraszos, szecessziós ház tárult elém. Ketyegni kezdett az agyam, melyik lehet ez, honnan nyílhat, melyik hátsó utcáról….aztán észrevettem, a hátsó, barátságos kis teraszok kovácsoltvas korlátjai ugyanolyanok, mint a gangé, amin állok. Ez ugyanaz a ház!

És lőn. Az 1908-as tervek szerint kertet ölel át a Ligetre néző első, és a külön bejáratú, sárga keramitos sétányról nyíló hátsó traktus. Teraszai párban állnak, egészen abszurd csendben a pár méterre dübörgő Dózsa György úttól.

De honnan nyílhatnak azok a csodás teraszos lakások? A kertből törött üvegű, kevéssé bizalomgerjesztő kapu nyílt. Ha nem áll a lépcső aljában két bicikli, nem mertem volna felmerészkedni.

Fotó: Szuhai Barbi

Csak az első emeletig mentem, a színes üvegablak, a falfestés nyomai így is megrázóan gyönyörűek voltak. Keskeny, sötét lépcsőház dermesztő állapota azért meglepett. Sok lerohadt pesti házban voltam már, de ez dobogós. Tudtam, el kell hívnom fotós „kollégámat”, egy jó géppel csodákra lenne képes egy házimádó….

De másodszorra nem volt szerencsénk. A CheckMyBudapest szerzőjével már zárt kaput találtunk, így nem tudtam megmutatni a Dózsa György úti csodát. Talán legközelebb… Született viszont néhány csodás kép a jelenről, de előbb vissza a ház születéséhez.

A régi, cirkalmas kerettel díszített, gyöngybetűs tervek szerint emeletenként 3, illetve 4 szoba-cselédszobás lakások váltották egymást. Helyenként szegény cselédek ablaktalan kis cselédfülkével kellett, hogy beérjék, ami csalódás a ház modern luxus színvonalától. 

A ház egyik legkülönösebb tulajdonsága, hogy eredeti tervei szerint az alagsorba, a Liget felé néző fronton műtermek sora épült sötétkamrával, vagyis fényképészek részére. Sokkal világosabb akkor sem lehetett, hiába a nagy ablakok sora, ezért meglepő a megoldás. Az emeleteken a Hősök tere irányában a felső szinteken impozáns terem épült: átlagosan 35 négyzetméterével, ívelt, hatalmas ablakával el lehet képzelni, milyen szép lehetett anno. Lehet, hogy ezek egyikében volt Fodor Gyula építészirodája, hiszen a „Fodor Gyula és Tsa czég” 1911-ben, 1928-ban már Hunnia Építő Részvénytársaság néven található ezen cím, vagyis az Aréna út 64 alatt.

A megrendelő anno a Tisztviselők Házépítő Szövetkezete volt, az építés éve 1908, a tervező Fodor Gyula. A szépséges eredeti rajzokon a homlokzat kicsit eltér a megépülttől, a fríz most több emberalakból áll– vajon látja-e őket ma valaki? 

A főlépcsőházra egyértelműen költöttek, az ablakok csodásak, a falak is ízléssel, igényességgel vannak felújítva, a belső homlokzat is méltó, szép. Egyedül a hátsó lépcsőház állapota kritikán aluli, vagyis minden képzeletet felülmúl.

S még egy érdekesség: 1957-ben kisebb csoda történt: a Tudományos Akadémia be akarta építeni a tetőteret, de azt a hatóságok „városképi szempontok” miatt elutasította. Hihetetlen.

A végére egy pillanatkép az 1928-ból: 

A Hunnia építő Rt. mellett itt székelt a Stieber-féle építési és ipari részvénytársaság is. Továbbá itt lakott (a teljesség igénye nélkül): dr. Glück József fogorvos, Bakonyi Ödön tanító és Ödönné nyugalmazott tanítónő, Klegner Ferencné, Újlaki Gizella fővárosi tanítónők, Bereczky Sándor és Füred Aladár dr gimnáziumi tanárok, dr, György István műegyetemi tanár, Gaál Miklós nyugalmazott lelkész, Sándor Ákos nyugalmazott főispán, Fanta Lajos, Katz Miklós, tisztviselők, Barcza István lapszerkesztő, Csillik Sándor MÁV lakatos, Elek Sándorné, Goldberg Salamonné és Fodor Pálné magánzók, végül tamási Varga Móricz nyugalmazott ezredes.

A háború után persze itt is leválasztották a lakások legtöbbjét, de még az 1980as években is volt néhány, ami megúszta a felaprítást.

Csodás ház, mestermunka, volna még mit rá költeni, dacára a kétségtelenül eddig is szívvel-lélekkel rászánt sok-sok pénznek. Látszik a házon, hogy szeretik, hogy vigyáznak rá. Jó lenne egyszer régi pompájában látni, minden részletében felújítva. Megérdemelné.

(Szöveg: Szuhai Barbara, Fotó: Nagy Anita)

Látogassatok el még több szép épületért a Mesélő Házak oldalára!

Szecessziós gyönyör az Iparművészeti Múzeum tetején...

A szecessziós építészet egyik legszebbje, Lechner Ödön főműve: ez az Iparművészeti Múzeum. A szikrázóan zöld tető régóta csalogatott magához és ezúttal végre alkalmam nyílt arra, hogy felmenjek és az ott látottakat nektek is megmutassam.

Erre a valóságtól elrugaszkodott, gyönyörű helyre a múzeum belsején áthaladva jutunk fel. Kevéssé közismert, de a most hófehér falakat egykor freskók borították, ám lemeszelték az egészet. Nehéz elképzelni milyen lehetett színesen, de ez a mostani vattacukor jelleg is igazán különleges.

 

Egy hosszan ívelő csigalépcső vezet fel arra a helyre, ami minket a leginkább érdekel.

 

A tető kétségtelenül az egyik leglátványosabb helye  a városnak. Ahogy a zöld és sárga Zsolnay cserepek és díszek egybeolvadnak az ég kékjével, bizony nem mindennapi látvány. Ezt aki tudta, anno ki is használta, így hamar felfedezzük a réges-régi véséseket az elkormolódott téglákon. Sokan feljöttek ide gyönyörködni, és ha már itt jártak, lenyomatott is hagytak, így 1944-ből és 1919-ből egyaránt találunk neveket és üzeneteket. Sokat.

A múzeum belsejéből nézve az egyik leglátványosabb elem a színes üvegkupola. Én most megtehettem, hogy a tetőről, azaz kívülről nézzem meg a kupolaszerkezetet. Egészen meglepően nézett ki, legalábbis én először láttam kifordítva kupolát.

Azért nem ment ez olyan könnyen, szükség volt hozzá némi remegő lábú létrázásra és lépcsőzésre...

A kifordított kupola után az egyik legmagasabb pont felé vettem az irányt. Ide egy keskeny és meredek lépcső vezetett fel, de sajnos ebbe a kis toronyba a galambokon kívül senki számára nem biztosított a bejárás. Viszont innen a magasból tudtam még közeli képeket készíteni a díszekről és az elém táruló panorámáról.

Barangolásunk ezzel befejeződött a tetőn, de találtunk még a múzeum kertjében is egy kis érdekességet, amit bárki megnézhet közelebbről. Ez bizony az eltávolított, életveszélyesnek minősített torony, ami itt kapott helyet. Szerintem nagyon jó ötlet, ha tehetitek, nézzétek meg.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozzatok a blog facebook oldalához ITT.

Fotósra van szükségetek? Nézzétek meg képeim az www.anitanagy.com oldalon és írjatok a nagyanitafoto@gmail.com címre!