2016. december 7., szerda

Budapest legszebb épületei: Fodor Gyula csodája a Hősök terénél

Minden úgy kezdődött, hogy a Hősök tere közelében volt egy épület, amit már évek óta nézegettem. A keskeny alakjával és hatalmas színes üvegablakaival volt benne valami kecsesen szürreális, el sem tudtam képzelni milyen lehet belülről. Telt az idő, de valahogy soha nem sikerült bejutnom, egyik nap aztán Barbi, a Mesélő Házak bloggere írt nekem egy csodálatos házról, amit együtt kellene felfedeznünk. A meglepetés akkor ért, amikor kis késéssel odaértem a megadott címre, mert vágyaim épülete előtt álltunk. Mit is mondhatnék...nem csalódtam. A következő poszt a Mesélő Házak bloggal közös kooperáció, a képeket én készítettem, Barbi pedig kutatott és az ő szuper írását olvashatjátok.




Fodor Gyula századeleji házaiba betoppanni mindig élmény, ünnep. Ezért szerettem volna már réges-rég eljutni abba a házba, ahol ő, az építész lakott. Amit olyan jól sikerült tervezésnek gondolt, hogy irodáját és saját lakását is itt rendezte be. A kényelem, az elegancia, a városban való elhelyezkedés, de mégis a zöld, a csönd, és persze a ház részletei és egésze olyan egységet alkotott, ami a Mester megelégedésére szolgált, ahol örömmel töltötte napjait. 



Ronda, félsötét, őszi napon vitt erre először a dolgom. Amikor a 64-es ház utcai frontjához értem, és felnéztem, megállapítottam, hogy na ilyen, amikor a szecesszió rendesen ijesztő is tud lenni. 
Szerencsém volt. Vásárlást hazacipelő, barátságos lakók szívesen látták a ház régi részleteit megcsodálni igyekező idegent. Megsajnáltam szegény itt lakókat: a dögnehéz csomagokat a lépcsőn vonszolták fel a sokadik emeletre. Ez fura. És lőn: az eredeti tervek szerint 1909-ben épült felvonó a házba. Azzal vajh’ mi lett és mi célból?






Az első döbbenet a Zeneakadémiára emlékeztető, meseszép szinesüveg a főlépcső fordulóiból. Mellettük tábla az adakozóról, milyen jó, hogy ilyen is van. Az ember áhitattal mássza az elegáns korláttal keretezett, hajdani szőnyeg emlékét őrző, rézgombos lépcsőt a legfelső szintig, ahol a legszebb a fény, és a mennyezeti dísz. A fordulókban a reménytelen szocialista fotelek kicsit sem hivogatóak, érdekes képzavart alkotnak…(emlékeim szerint a János kórház gyerekosztályán voltak ilyenek. Kemények, mint a beton)





A legfelső szinten álltam a gangon, amikor megfordultam. Atya úr isten, de szép ez a szomszéd ház! Pasaréti hangulatban, fák mögé bújva teraszos, szecessziós ház tárult elém. Ketyegni kezdett az agyam, melyik lehet ez, honnan nyílhat, melyik hátsó utcáról….aztán észrevettem, a hátsó, barátságos kis teraszok kovácsoltvas korlátjai ugyanolyanok, mint a gangé, amin állok. Ez ugyanaz a ház!





És lőn. Az 1908-as tervek szerint kertet ölel át a Ligetre néző első, és a külön bejáratú, sárga keramitos sétányról nyíló hátsó traktus. Teraszai párban állnak, egészen abszurd csendben a pár méterre dübörgő Dózsa György úttól.
De honnan nyílhatnak azok a csodás teraszos lakások? A kertből törött üvegű, kevéssé bizalomgerjesztő kapu nyílt. Ha nem áll a lépcső aljában két bicikli, nem mertem volna felmerészkedni.


Fotó: Szuhai Barbi


Csak az első emeletig mentem, a színes üvegablak, a falfestés nyomai így is megrázóan gyönyörűek voltak. Keskeny, sötét lépcsőház dermesztő állapota azért meglepett. Sok lerohadt pesti házban voltam már, de ez dobogós. Tudtam, el kell hívnom fotós „kollégámat”, egy jó géppel csodákra lenne képes egy házimádó….



De másodszorra nem volt szerencsénk. A CheckMyBudapest szerzőjével már zárt kaput találtunk, így nem tudtam megmutatni a Dózsa György úti csodát. Talán legközelebb… Született viszont néhány csodás kép a jelenről, de előbb vissza a ház születéséhez.
A régi, cirkalmas kerettel díszített, gyöngybetűs tervek szerint emeletenként 3, illetve 4 szoba-cselédszobás lakások váltották egymást. Helyenként szegény cselédek ablaktalan kis cselédfülkével kellett, hogy beérjék, ami csalódás a ház modern luxus színvonalától. 
A ház egyik legkülönösebb tulajdonsága, hogy eredeti tervei szerint az alagsorba, a Liget felé néző fronton műtermek sora épült sötétkamrával, vagyis fényképészek részére. Sokkal világosabb akkor sem lehetett, hiába a nagy ablakok sora, ezért meglepő a megoldás. Az emeleteken a Hősök tere irányában a felső szinteken impozáns terem épült: átlagosan 35 négyzetméterével, ívelt, hatalmas ablakával el lehet képzelni, milyen szép lehetett anno. Lehet, hogy ezek egyikében volt Fodor Gyula építészirodája, hiszen a „Fodor Gyula és Tsa czég” 1911-ben, 1928-ban már Hunnia Építő Részvénytársaság néven található ezen cím, vagyis az Aréna út 64 alatt.



A megrendelő anno a Tisztviselők Házépítő Szövetkezete volt, az építés éve 1908, a tervező Fodor Gyula. A szépséges eredeti rajzokon a homlokzat kicsit eltér a megépülttől, a fríz most több emberalakból áll– vajon látja-e őket ma valaki? 
A főlépcsőházra egyértelműen költöttek, az ablakok csodásak, a falak is ízléssel, igényességgel vannak felújítva, a belső homlokzat is méltó, szép. Egyedül a hátsó lépcsőház állapota kritikán aluli, vagyis minden képzeletet felülmúl.
S még egy érdekesség: 1957-ben kisebb csoda történt: a Tudományos Akadémia be akarta építeni a tetőteret, de azt a hatóságok „városképi szempontok” miatt elutasította. Hihetetlen.



A végére egy pillanatkép az 1928-ból: 
A Hunnia építő Rt. mellett itt székelt a Stieber-féle építési és ipari részvénytársaság is. Továbbá itt lakott (a teljesség igénye nélkül): dr. Glück József fogorvos, Bakonyi Ödön tanító és Ödönné nyugalmazott tanítónő, Klegner Ferencné, Újlaki Gizella fővárosi tanítónők, Bereczky Sándor és Füred Aladár dr gimnáziumi tanárok, dr, György István műegyetemi tanár, Gaál Miklós nyugalmazott lelkész, Sándor Ákos nyugalmazott főispán, Fanta Lajos, Katz Miklós, tisztviselők, Barcza István lapszerkesztő, Csillik Sándor MÁV lakatos, Elek Sándorné, Goldberg Salamonné és Fodor Pálné magánzók, végül tamási Varga Móricz nyugalmazott ezredes.




A háború után persze itt is leválasztották a lakások legtöbbjét, de még az 1980as években is volt néhány, ami megúszta a felaprítást.
Csodás ház, mestermunka, volna még mit rá költeni, dacára a kétségtelenül eddig is szívvel-lélekkel rászánt sok-sok pénznek. Látszik a házon, hogy szeretik, hogy vigyáznak rá. Jó lenne egyszer régi pompájában látni, minden részletében felújítva. Megérdemelné.

(Szöveg: Szuhai Barbara, Fotó: Nagy Anita)

Látogassatok el még több szép épületért a Mesélő Házak oldalára!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése