2014. január 7., kedd

Budapest legszebb lépcsőháza az Ybl Palotában, fotók és történet

Létezik egy aranyszínben tündöklő, egészen elképesztően szép lépcsősor Budapest belvárosában, az Egyetem térhez közel, amit annak ellenére, hogy talán a leggyönyörűbb az összes között, mégis csak kevesen ismernek. Olyan mint egy toronyszobába zárt aranyhajú királylány, csak itt nem vaskapu, hanem egy átlátszó üvegajtó és a szigorú portás választja el a külvilágtól és a szabadságtól.


Az Ybl palotában járunk, mert kinek másnak is fűződhetne a nevéhez ez a hely, mint az egyik legzseniálisabb magyar építésznek, Ybl Miklósnak
Ismerkedjünk meg egy picit a történetével, ami igazán régre nyúlik vissza: egészen az 1860-as évek közepéig-végéig és nem volt mentes a hányattatásoktól.


Ybl Miklós neoreneszánsz stílusban álmodta meg az épületet és egészen 1948-ig a takarékpénztár tulajdona volt. Az "Első Pesti Takarékpénztár" felirat még ma is ott olvasható a homlokzaton, ha éppen a Károlyi Mihály utcán sétáltok, vessetek egy pillantást a 12.-es számra.
Nem kímélte a történelem, az YBL Egyesület honlapján olvashatóak szerint először 1915-ben akarták lebontani (vajon miért?), majd 45-ben erősen megrongálódott, 71-ben pedig a metró építésének következményeként megrepedtek szegény régi falak. Ezután életveszélyessé vált és szégyenszemre évtizedekig lakatlanul állt. Ez a szomorú állapot 1998-ban ért végett, amikor az Ybl Lindner Kft. helyreállítatta.


Ha visszatérünk a jelenbe és olyan szerencsénk van hogy túljutottunk az üvegajtón, a lépcső legalján állva és felfelé nézve ez a csigaház-belsőre emlékeztető látvány tárul elénk:


Legfelül fényáteresztő színes üvegablak koronázza meg az íves vonalakat:


Ha felgyalogoltunk a legtetejére és lenézünk, ott is hasonló lezárást találunk a padlón, itt minden részlet tökéletesen a helyén van:


Kicsit közelebbről az arany csillogású részletek:



A palota egy része látogatható, egy borbárba és étterembe ülhetünk be ha szeretnénk, esküvőkre és rendezvényekre bérbe vehetők a termek, de a lépcsősor, ami az irodákhoz vezet és ami egy a német cég tulajdonába/bérleményében van, csak nagyon ritkán járható be. Pedig nagyon ott kéne szerepelnie a város többi ikonikus és közismert helye között, kár érte.  Én a Design Hét keretében, Milllisits Máté helytörténész vezetésével jártam itt és remélem még fogok is a jövőben, legközelebb talán éppen egy esküvőt fotózva.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog facebook oldalához ITT, ahol még több képet és tartalmat osztok meg. Ha szeretnél a blog hírlevelére feliratkozni, küldj egy e-mailt "hírlevél" tárggyal a hirlevelcmb@gmail.com címre!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése