A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Budapest Építészet Fotó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Budapest Építészet Fotó. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. február 12., kedd

Várkert Bazár és az örök fiatalság

Korábban már esett szó ezen a blogon a Várkert Bazárról, amit még a nyáron adódott lehetőségem belülről is felfedezni és megfotózni. A legjobb fotók felhasználásával készült poszt azóta is a blog legnépszerűbb bejegyzése, ha lemaradtál róla, itt olvashatod az előzményeket:
Erről a meseszerű helyről számos érdekes történetet lehet mesélni, a több száz fotó közül pedig, amit készítettem és eddig csak én láttam, van néhány ami mindenképpen megérdemli hogy megjelenjen. Nem volt nehéz rábeszélnem magam, hogy a kedvenc helyem szerepeljen az oldalon, ezúttal azonban egy egészen máshonnan közelítve meg a témát.


Minden kor fiatalságának megvan a maga kultikus szórakozóhelye, amire aztán ha később visszagondol, már az emlékétől is mosolyognia kell. Van néhány generáció, akik olyan szerencsések voltak, hogy a Várkert Bazárban érezhették nagyon jól magukat. Össze sem lehet hasonlítani a mai nagyon trendi, nagyon dizájnos és nagyon steril szórakozóhelyekkel. 
Huszonhárom éven keresztül, 1961-től 1984 szeptemberéig tárta ki a kapuit a szórakozni vágyó fiúk és lányok előtt az Ifjusági Művelődési Park, vagy ahogyan mindenki nevezte, az Ifipark. Befogadóképessége 2500 fő volt, tágas tánctér és éttermi rész is helyet kapott. 


Augusztus 20.-i megnyitóján pontosan 5 Ft volt a belépődíj, de ha befizették sem volt biztos hogy bejutottak, a szabályzat szigorú dress code-ot állított fel. Fiúknál kötelező volt a rövid haj és az öltöny vagy zakó viselete világos inggel, lányoknak pedig a szoknya. Farmerban természetesen tilos volt a belépés a park területére, a szoknya hossza is meg volt szabva: nem érhetett térd fölé. Ha már bejutottál, akkor sem volt biztos hogy átengedhetted magad a felhőtlen szórakozásnak. Ha ízléstelenül táncoltál vagy valami módon feltűnően viselkedtél, hamar a park kapuján kívül találhattad magad.  A 60-as években a vadul szórakozó fiatalok Bambit ittak és illedelmesen táncoltak.

Fotó: Fortepan




 A szigorú szabályok természetesen a fellépőkre is vonatkoztak. Az Ifipark csak a nyári szezonban tartott nyitva és kezdetben dzsesszes szalonzenét játszott a zenekar, merthogy élőzene volt. Nagy sláger volt ekkoriban a "Fogj egy sétapálcát" című szám. Lassan beszivárgott ide is a beatzene, aminek aztán hamar kialakult a rajongótábora és mindenki Illés, Omega, Metró koncertekre szeretett volna járni. Az idő múlásával és a szigorú szabályok enyhülésével a magyar rockzene fellegvárává vált a hely. Legendás hírük volt az itteni koncerteknek és nagy tömegeket mozgattak meg. A 70-es években a Piramis és a P. Mobil csapott nagy bulikat. Megjelentek és elfogadottá váltak a fiúkon a hosszú haj és bőrszerkó, lányokon a mini.

Fotó: Fortepan





Még jobban beleláthatunk az Ifipark életébe és hangulatába a blog egyik kedves olvasója, Horváth László elmesélésén keresztül, aki gyakori vendég volt a koncerteken. Így emlékezik az itt töltött időre:
"Délutánonként laza kis koncertek voltak. Este kezdődött az őrület. De volt, hogy a nagy zenekarok szerepeltek már korai időpontban is. Hallgattam én ott Metrót és Pege Aladárt, vagy a korai és fiatal Apostolt. No, nem azt, amelyik azokat a rettenet nyálgombócokat játszotta, hanem az eredetit, a frissen végzett dzsessztanszakosokat, akik színtiszta dzsesszt játszottak és gyönyörűt. Aztán jöttek a nagyok. Például a Neoton. No nem a Familia, mert az akkor még nem volt. Viszont volt egy Balázs Fecó nevű ifjonc a billentyűsök mögött és egy Som Lajos basszusgitáros. No, meg egy Debreceni Ferenc, a dobos. Nem volt a akármi. És szólt a Mini. Olyan számokkal amiket ma már nem is hallani, mert lemezre sose kerültek fel. Török Ádámnak még hátközépig érő hullámos fekete haja volt. És nagyon tudott fuvolázni, meg énekelni. Az egyik koncertjüket titokban fel is vettem egy szatyorba rejtett MK-20-as magyar csodamagnóval, csak túl erősre állítottam a magnót és használhatatlanul recsegős lett. No, meg a csúcs a Taurus 1972, május elsejei bemutatkozó koncertje. Megint csak Fecó és RB-kapitány. Maga a csoda. Tízezer ember a talán négy-öt ezernyi férőhelyen.
Úgy egyébként pedig volt büfé, meg játékterem, hátul, félig a színpad mögött. Ott is sokan szórakoztak. És hatalmas volt a hangulat. Koncert közben is sokan járkáltak, beszélgettek. Hatalmas élmény volt..."

A legendás szórakozóhely a 80-as években kezdett el hanyatlani. 
1980-ban egy Edda koncert alkalmával olyan tömeg szeretett volna bejutni, hogy a lépcsőnél leomlott a fal. Ezt követően egy ideig zárva tartott az Ifipark, majd amikor újra megnyílt, valamiért már nem volt az igazi. 1984-ben egy P. Mobil koncert volt az utolsó, aminek helyt adott, utána végleg bezárták és azóta is várakozik az újjászületésre.

Forrás: 
Radnai Rudolf: Ilyen volt az Ifipark
index.hu -tegnapi újság
Balázs Magdolna: Az Ifipark










2013. január 27., vasárnap

115 éves eklektika egy Jahn József tervezte épületben

A mai posztban bemutatásra kerülő igazán régi, 115 éves gyönyörű bérpalota egy elegáns és békés sétálóutcán található, az Operához közel. A Jahn József tervezte ház építését 1898-ban fejezték be, négy emelete eklektikus stílusjegyeket hordoz. Ami a leginkább jellemző az a hangulat, kissé talán dekadens, mégis nagyon patinás. A boltívek és oszlopok nyugodt harmóniáját a helyenként meghökkentő, jellegzetes díszítések törik meg. Ez egy olyan ház aminek minden részlete figyelemre méltó, lépjetek be:


A nyitott, árkádokkal és oszlopokkal tarkított lépcsőházból belátjuk a medditerán stílusú belső udvart.
Címert nem találtam az épületen, sem a kovácsoltvas korlátokban, sem a padlón nem voltak elrejtve. Anno ez az utca híres volt szórakozóhelyeiről, a közelben állt a "Hajóshoz" elevezésű sörház, amit a hajózás iparából élők sűrűn látogattak. Idővel ez a közönség átalakult,  a helyüket egyre inkább átvették a művészek és művészeteket kedvelők. Bárok, színházak, kávéházak nyíltak, ez a hely is egy lehetett közülük.











Az udvaron és lépcsőházon keresztül az épület hátába kerülhetünk, de sajnos csak tűzfalakra és egy óriási fára nyílik a kilátás. A lépcsőház párhuzamos vonalai viszont hamar feledtetik a látványt:







Pillanatkép - várnegyed


2013. január 14., hétfő

Hurrikánveszély egy pesti lépcsőházban és egy felhívás: kerestetnek a város legkülönlegesebb lépcsőházai!

A lépcsőház, amelyben garantáltan elszédülsz és egy hurrikán kellős közepében érezheted magad. Ajánlatos felmenni a legfelső szintre és onnan lenézni, de kapaszkodjatok erősen a korlátokba!:)



Ezúton is kerestetnek a város legkülönlegesebb lépcsőházai! 
Ha ismersz olyan lépcsőházat, ami különleges formájú, színű vagy más egyediséggel bír, írj kommentbe vagy a checkmybudapest@gmail.com-ra! ( A romosság nem kizáró tényező.)
Te felfedezed, én lefotózom. :)




2013. január 6., vasárnap

Tűzfalak és szecesszió egy helyen

Még egy merítés a nyáron összefotózott hetedik kerületi képekből, ezzel ki is fogytam belőlük egy időre, hamarosan egészen más helyszínek következnek.
Az a tapasztalat, hogy minden kerületnek megvannak a maga sajátosságai, az épületeknek egészen jellemző és felismerhető a hangulata. Ebben a kerületben a street art és a tűzfalak uralkodnak olyan gyönyörű lépcsőházakkal, amikben nem sok minden változott az utóbbi évtizedekben. 



  

 
A most bemutatásra kerülő lépcsőházhoz sétáljunk be a Rumbach Sebestyén utcába, ami a nevét egy német származású orvosról kapta. A doktor az 1800-as évek elején lakott néhány házzal odébb és nagy köztiszteletnek örvendett. Nem csoda hogy felnéztek rá az emberek, hiszen a szegények gyógyításáért és a katonai kórházban végzett munkájáért nem fogadott el fizetséget, ami akkoriban is nagy szó volt. 1806-ban gyógyfürdőt is nyitott, ahol a vas tartalmú vízben reumás betegeket kezeltek, sajnos ez az épület nem maradt fenn. 
Ennek az utcának a szecessziós gyöngyszemében készültek a következő képek.ahol az uralkodó stíluselem az élénk kék színű csempe sárga mintával és a fordított szív alak: 





A ház egyik tervezőjének, Román Miklósnak a pályája is úgy indult, mint akkoriban sok másik, azaz tanulmányút keretében bejárta Olaszországot, majd Német és Franciaország következett. Hazatérte után testvérével, Román Ernővel közösen dolgoztak saját építész irodájukban és tervezték a szebbnél szebb épületeket a fővárosiak nagy megelégedésére. Ez a jellegzetes ház 1912-ben készült el közös munkájuk eredményeképpen.

2012. december 31., hétfő

Boldog Új Évet Mindenkinek!

Szilveszteri poszt, mi másról is szólhatna, mint némi összegzésről. Nagyjából egy éve és egy hónapja indult a blog, rengeteg munka van vele, mégis azt kell hogy mondjam, óriási ötlet volt, ajánlom mindenkinek a blogírást. 
Ami a fotózást illeti, az első posztokhoz képest meredeken ível felfelé a képek minősége, a sok gyakorlás megtette a hatását, rengeteget fejlődtem. Ez nem csak a városfotóknál mutatkozik meg, a tanultakat ugyanúgy tudom hasznosítani a portré, divat vagy éppen természetfotóknál is. Egy kis ízelítő ezekből:


  A blog révén nagyon sok helyre eljutottam, ahová amúgy nem tudtam volna menni, az abszolut kedvenc és az év fénypontja a Várkert Bazár volt. És itt vannak a barátságok és ismeretségek amik az oldal kapcsán születtek és aminek én nagyon örülök.
2013-ban lesz itt mindenféle érdekesség, sőt még új rovatokat is tervezek. Ilyen lesz például az egykori híres írók, költők lakhelyeit bemutató sorozat és feltérképezem a budapesti múzeumokat és szállodákat is.
Olvassatok jövőre is és BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁN MINDENKINEK A CHECKMYBUDAPEST BLOG!


2012. december 21., péntek

Időlyuk a belvárosban

Amikor elkezdtem lépcsőházakat fotózni, próbáltam a legszebbeket, a legjobban felújítottakat kiválasztani. Aztán idővel rájöttem, hogy legalább olyan izgalmas tud lenni a pergő vakolat és a patinásan kopott korlát összhatása és hangulata.
A mai posztban szereplő belvárosi lépcsőházban bőven találhatunk málladozó falakat, díszítéseket már annál kevésbé. Alapvetően egy egyszerű, de mégis igazán egyedi lakóépület láthatunk. Amikor besétáltam az ajtón, mintha ugrottam volna 100 évet vissza az időben. Furcsa hangulata van a helynek, egy időlyuk a város közepén. A ház történetéről semmit nem találtam, ha valaki tudja kinek a címere lehetett egy titokzatos W betű, amivel mindenhol találkoztam, ossza meg velünk komentben. Ő lenne az, a nagyon szép padlón is:


Belépve az udvarra, egy nagyon öregnek látszó fa tűnik fel először, utána meg a falakon a furcsa sérülések.




Ugyanilyen sérülések láthatóak a lépcsőházban is végig. Igazából lenne egy tippem hogy mi okozhatta. 



Furcsa volt a fotózás után kilépve az ajtón visszatérni a nyüzsgésbe, hatalmas a kontraszt pedig csak néhány méter és egy kapu a távolság. De ez a változatosság a jó ebben a városban..
Következő lépcsőházas poszt egy VIII. kerületi gyönyörűség lesz, hamarosan!