2012. március 5., hétfő

Lóváltó állomások, kürtök... vagyis megérkezett a Posta!


 Jártamban-keltemben annyi postaládát fotóztam már, hogy ideje volt erről is egy post. Főleg, hogy a Posta története kifejezetten érdekes.
Anno a magyar királyság területén hírnökök látták el a postás szerepét és persze alkalmazásuk a nemesek és gazdagok kiváltsága volt. A köznép ekkoriban csak a kereskedőkre, vándorokra bízhatta üzeneteit, ami nem volt épp a legmegbízhatóbb megoldás A futárok nem örvendtek túl nagy népszerűségnek, mivel útjuk során szükségük volt váltó lóra, amit gyakorlatilag szabadon eltulajdoníthattak bárkitől. Éppen ezért I. László például már törvénybe foglalta, hogy aki a követet ezért megveri, annak pénzbüntetést kell fizetnie. Ahogy egyre több lett az üzenet, az utak mentén már lóváltó állomásokat építettek..
A Habsburg uralkodás idején indultak útnak az első postakocsik. Fontos eszköz volt a postakürt, ami arra szolgált, hogy a rossz minőségű úton közlekedők minél előbb kitérjenek a postáslegény útjából, hogy az a lehető leggyorsabban haladhasson. Persze már akkoriban is voltak élelmes magánszemélyek, akik alkalmazták a kürt használatát, pedig az meg volt nekik tiltva.1817-ben helyezték ki az első postaládákat  a postákon, amik nevüket a latin posta statio, azaz a "kihelyezett állomás"-ról kapták. Színük ekkor még a monarchia miatt sárga volt, csak a későbbiekben váltottak a pirosra.


 A fejlődés megállíthatatlan volt, az 1847-es évben már 4 milliós levélforgalmat bonyolítottak a posták. Az első postabélyeg tervezésére Than Mór festőművészt kérték fel. Egyre több hivatal épült, amik meglehetősen máshogy néztek ki mint a maiak, közös jellemzőjük volt a tágas udvar, mivel szükség volt helyre a lovak és postakocsik számára. 1886-ban 157 postaláda volt fellelhető a városban, csaknem hetven évvel később pedig ennek a sokszorosa, 1920 darab levélszekrény létezett. Sajnos ma már kevés eredeti, két lábon álló piros postaláda fedezhető fel a városban, főleg a turisták által frekventált helyeken maradtak meg.

1 megjegyzés:

  1. Remek post, jó képekkel és érdekes történelmi áttekintéssel fűszerezve!:)

    VálaszTörlés