Ti jártatok már a világ legszebb kávéházában?
Mert én igen és teljesen a hatása alá kerültem.
Fotóztam már sok szépet, de ennyire tökéleteset talán még soha. A hangulatot nehéz visszaadni a képeken keresztül, de talán egy keveset sikerült, a halk zongoraszót pedig képzeljétek hozzá. Vigyázat, mert ha egyszer beléptetek az ajtaján, utána majd mindig visszavágytok, saját tapasztalat...
Jöjjenek a képek, kétszer is jártam itt, este és természetes fényben nappal, ezért árnyalatkülönbségek előfordulhatnak.
Belépéskor szinte mellbevág a csillogás és a rengeteg aranyozás, a nagy belmagasságú falakon lévő indák és díszek, a szórakozásra hivogató mennyezeti freskók és azok a szórt fények, amiket a kristálycsillárok vetnek rájuk. Mindezeknek az elegye teljesen letaglózó hatást mér a szemlélődőre. Annyira, hogy a bejárattal szemben lévő impozáns, nőalakkal díszített szökőkutat is alig lehet észrevenni, pedig igazán megérdemli a figyelmet.
A vendégek az első tíz percben furcsán viselkednek, ugyanis mindenki folyamatosan felfelé néz. Nehéz is lenne másfelé figyelni, amikor ilyen látvány tárul elénk. A furcsa lények, a faun-ok visszatérő motívumai az épületnek. A freskókon az alul öltözött lányokkal incselkednek.
Az épületet, amin a neoreneszánsz és barokk elemek dominálnak, Hauszmann Alajos tervezte. A jellegzetes külső fáklya és világítótest hordozó 14 darab kisördög a kávét és a "serkenő" gondolatot jelképezi. A kávéház egybenyitott, több szintes kialakítású és szintjeiről rálátni a legalsó, középen lévő és felülről körüljárható, medencére emlékeztető legalsó szintre. Ez a rész eleinte billiárdteremként funkcionált, most vörös virágot formázó üveglapos asztalok várják vendégeiket a sötétbarna fával burkolt falak között. A terem végéből kisebb, eldugottabb termek nyílnak, szintén sötétbarna faburkolattal és a hangulatos lámpaernyőkkel.
Ha visszatérünk a középső szintre, azonnal feltűnnek a csavart márványoszlopok és a lépcsőket őrző faunfigurák. A mennyezetet Magyar-Mannheimer Gusztáv, Eisenhut Ferenc és Lotz Károly barokk freskói díszítik. Mindegyik a zenéről, játékról és a szerelemről szól, ahogyan ez egy kávéházhoz illik.
Ha felsétálunk a karzat lépcsőjén, újabb termeket rejtenek a márványoszlopok. Körbesétálva a mélyen fekvő középső teret, színházi páholyokra emlékeztető erkélyekre léphetünk ki és gyönyörködhetünk a kilátásba.
Menet közben mindenhol találkozhatunk a kávéház törzsvendégeivel, akik soha nem hagyják el az épületet:
A palota 1894 nyarán nyitotta meg kapuit és a kávéház a kor arisztokratáinak, művészeinek és egyszerű polgárainak egyaránt kedvelt helye lett. Ekkoriban minden író szinte a kávéházakban élt és dolgozott, így ők egy jellegzetes vendégkörnek számítottak. A kávézó aranykorának azt az időszakot mondják, amikor a Harsányi fivérek vezették, akik a művészet nagy támogatói voltak.
Sokat mondó, ahogy az egyik törzsvendég, Heltai Jenő ír az akkori életről:
„A Newyork minden előkelőségével is demokratikus kávéház volt, egyformán
vonzotta az arisztokratákat, a nyárspolgárokat és a bohémokat az, hogy
nyári estéken a vakító villamoslámpa változatlan közönnyel gyűjti maga
köré a mindenféle és mindenfelé céltalanul tévelygő lepkéket és
bogarakat. Varázsának senki sem tudott ellenállni. Mindenki mindenkit
ismert benne. A pincér rögtön kiszolgált, meg sem várta, hogy rendelj
valamit. Szó nélkül megkaptad mindennapi feketédet és hozzá a
tintatartót meg az írópapirost”
„A pazar Newyork kávéházban kitisztították a cipődet, kivasalták a
ruhádat, késő este is megborotváltak, lenyírták a hajadat,
megigazították a körmödet (...) a kávéház műhely és íróasztal volt,
balsorsban lakás és éjjeli szállás is, hiszen hajnaltól hajnalig nem
kellett belőle kimozdulni. Mindig akadt benne egy-egy megüresedett
játékszoba, amelyben két újságpapirossal letakart nádszéken egy-két órát
alhatott az ember”
Egy másik törzsvendég, Nagy Lajos pedig így számol be erről a különleges miliőről:
„Van olyan vendég is, aki itt könyvel a kávéházban; aki itt írja versét;
aki itt árusítja könyvét; aki itt keres állást; aki itt gyártja
cikkeit...” „Kapni lapokat ? napilapokat és hetilapokat, belföldieket és
külföldieket, képeseket vagy szövegeseket, sőt képteleneket is...”
Krúdy Gyula úgy látta, hogy „a legtöbb pesti kávéháznak megvolt a maga
írója, aki éjfélkor a kapuciner mellé tintát és tollat rendelt és
hajnalig gyilkos szemmel nézegette azokat is, akik a szomszédos asztal
mellé merészeltek letelepedni.”
A Harsányi fivérek beevezették az „írótálat”, ami kevés sonkát, szalámit és sajtot jelentett fillérekért
vagy hitelre, kizárólag az írók számára.
Az emeleten volt a székhelye az Írók és újságírók körének. Tökéletes helyszín lehetett az írásra és a világmegváltó tervek szövögetésére, még ma is az, egyszerűen benne van a levegőben. Az irodalmi karzat volt a Nyugat szellemi műhelye, az operettszerzők asztalánál komponálta Kacsóh Pongrác a János vitéz fináléját.
Az évek múlásával és a történelem viharaival hanyatlásnak indul a hely. A háború után a régi hangulat a múlté lett és a kávéházak aranykora véget ért. Később azonban a New York kávéház szórakozóhellyé vált és ismét divatba jött. Énekesnők és dzsessz zenekarok léptek fel, színészek jártak ide és legendásak voltak a szilveszteri bálok. A 30-as években változás következett be, sorra nyíltak a városban a mulatók és az olcsó sörözők, talán ennek is köszönhető, hogy a New York végül csődbe ment. Egy ideig raktárként használták, majd 54-ben végre újra megnyitott.
Nehéz volt innen kilépni a Blaha Lujza tér valóságába, de a hatás még sokáig tartott és azóta vendégként is visszatértem, mert teljesen beleszerettem ebbe a kávéházba. Persze nem olcsó, sajnos, de mindenképpen megéri, használjátok ki a lehetőséget, hogy ez a gyönyörűség itt van Budapesten, elérhető közelségben.
A látvány mellett a felszolgálás is hibátlan, mindenki kedvesen mosolyog, a kávé is finom, mi kellhet még... Nagy élményt tud nyújtani egy kávézás vagy egy vacsora a világ legszebb kávéházában, próbáljátok ki ti is!
Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog facebook oldalához ITT, ahol még több képet és tartalmat osztok meg.
