A Képzőművészeti Egyetem kapuján lépünk be és meg kell említenem, hogy végre egy olyan helyen járunk, ahol az ott dolgozók nem gyanakodva méregetnek, ugyan miért akarom lefotózni azokat a Lotz Károly freskókat a plafonon, hanem kedvesen bíztatnak, jöjjek beljebb. Sugárzik róluk, mennyire szeretik ők is az épületet, sőt, menyire büszkék rá.
Az ígéretes kezdés után az első emeleten már elém is tárul, mi az, ami mindenkit annyira lenyűgöz. Anno a művészi pályára készülők sétapálcájukat megpörgetve meg sem álltak Bécsig vagy Párizsig, aminek biztosan meg volt a maga romantikája, de egyre erősebb lett az igény egy hazai oktatási intézményre, amit aztán 1875 tavaszán el is kezdtek építeni...közadakozásból. Igen, az akkor még működött, olyannyira, hogy a színes üvegablakokat Róth Zsigmond készítette és ajándékozta a leendő iskolának. A Láng Adolf tervei alapján épült neoreneszánsz épületben olyan rektorok tanították a művészetet, mint nagy kedvenceim, Szinyei Merse Pál (1905–1920), vagy éppen Vaszary János (róluk még lesz itt szó...). A lépcsőház mennyezetlunettáit, és az első emelet mennyezetén található nyolcszögletű keretbe foglalt allegorikus figurákat a Mintarajztanoda festészeti osztályának tanára, a kor ünnepelt freskófestője, Lotz Károly festette. Ha arra jártok, nézzetek be, és nézzétek meg az Egyetem tanulóinak kiállításait is!
