Kitekintő: Barangolás a tihanyi levendula mezőn

Negyven fok, afrikai hőség és egy régi elhatározás: felkerestem a tihanyi levendulamezőt.

Éveken keresztül vágyakozva néztem a külföldi fotópályázatokra beküldött, végeláthatatlan francia levendulamezőket ábrázoló fotókat. Régóta tervezgettem ezt a kiruccanást és ezúttal semmi sem tántoríthatott el, a Balaton felé vettük az irányt.

Arra azért nem gondoltam, hogy ennyi nehézségbe fogunk ütközni az utunk során. Meglepő módon ugyanis senki sem tudta Tihanyban, hogy az a híres mező, - amiről ebben az időben minden média legalább egy cikket leközölt és már a csapból is ez folyt-, hol is van. Nem tudta a buszvezető, aki minden nap megfordul itt ki tudja milyen rég, nem tudták a helyi lakosok, akik ezen a nem túl nagy településen élnek, úgyhogy kezdtük magunkat egy párhuzamos valóságban érezni, ahol csak mi, pestiek hallottunk erről a titokzatos helyről. Kezdtett fura lenni az ügy, de nem adtuk fel és kitartásunk meghozta az eredményét, végül egy fiatal helyi lány igazított minket útba, köszönet érte.
Fontos tanács következik: soha ne higyjetek senkinek, aki azt állítja, hogy a buszmegállótól 10 percnyire találjátok a levendulást. Szorozzátok ezt be inkább kettővel vagy hárommal, úgy közelebb kerültök a valósághoz.
Utunk egy hosszú és olvadozó, forró betonjárdán keresztül vezetett.

A sivatagi viszonyok ellenére némileg kárpótolt minket az a tény, hogy a járda melletti táj igazán szép, annyira, hogy majdnem feladtam az eredeti tervemet. Nehéz volt nem megállni és nem ezt a tájat fotózni órákon keresztül.

Ha nehezen is, de kitartottunk és a levendula illat előbb érkezett meg, mint maga a látvány. Már messziről hozta felénk a szél, alig vártuk hogy végre meglássuk a nagy lilaságot, az illat forrását.
Ami mint kiderült, nem is olyan nagy, sőt, inkább közepes szántóföld méretűnek és ritkásnak mondanám. Ha nem is olyan végeláthatatlan, mint a francia rokon, azért persze így is gyönyörű volt. Egy kis rész le volt kerítve azok számára, akik szüretelni jöttek, az összes többi terület pedig az enyém és még azé az egy-két fotósé volt, akik szintén a tájképek bűvöletébe kerültek.

Nem volt veszélytelen vállalkozás a fényképezés, mert az összes virágot ellepték a darazsak, csigák és harcias katicákkal is találkoztam.

Ennek ellenére jó volt végre belefeküdni egy valódi illatos levendulamezőbe és megfotózni azt. Ugyanakkor azóta sem tudom eldönteni, hogy mi tetszett jobban, az út közben látott gazos vadvirágos rét vagy a nagy lilaság.

Döntsétek el ti, melyik a szebb és írjátok meg kommentben vagy a facebookon, hogy ti melyiket választottátok volna.
Még egy fontos tanács: szervezzétek úgy, hogy a nap az esti Balaton parton végződjön, a sok gyaloglástól fáradt lábatokat lógassátok a hűvös vízbe és legyen mellettetek egy doboz gyümölcsös sör. Jó időtöltést! :)

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog facebook oldalához ITT, ahol még több képet és tartalmat osztok meg.