A következő címkéjű bejegyzések mutatása: története. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: története. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. március 13., csütörtök

Megnyitott a pesti Vigadó: fotók, a megújulás és történet

A Vigadó Budapest legszebb épületei között

Sokáig tartott sokak nagy bánatára, de végre elkészült: felújították a pesti Vigadót és ma megnyitja kapuit. Ezzel pedig egy újabb olyan épület kapja vissza régi fényét, ami Budapest legszebbjei közé tartozik.


Amikor még tartott a felújítás, izgatottan léptem be az ajtón, hogy fotózzam az enteriőrt, a hangulatot és a munkálatokat. Évekkel ezelőtt, csupán egyszer jártam a Vigadóban, de az maradandó élmény volt. Sejtettem, hogy gyönyörű lesz, de minden várakozásomat felülmúlta, már a félkész állapotában is. Lépjetek be velem a fotókon keresztül...



A Vigadó története, koncertek, hírességek anno...

A mai épület helyén az 1800-as években a Redoute nevet kapott épület állt, ahová a jómódú pesti polgárok koncertekre, bálokra jártak. A fellépők olyan akkori hírességek voltak, mint az idősebb és ifjabb Johann Strauss, Erkel, Liszt Ferenc. 1849-ben az osztrákok, Hentzi generális irányításával Budáról átlőve, ágyútűzzel megsemmisítették az épületet, majd rá tíz évvel Feszl Frigyest bízták meg az újjáépítéssel.Érdekesség, hogy kezdetben nem Vigadó volt a neve, hanem a furcsa Vigarda, aminek szokatlan hangzásán sokan gúnyolódtak és olyan elnevezéseket aggattak a helyre, mint az Ugorda, Kéjvárda, Gyönyörde, hogy csak az izgalmasabbakat említsük....
Sokáig egymást követték a fényűző bálok ezen a fényűző helyen. El tudjátok képzelni, milyen lehetett?


Már maga a folyosó (ami anno kocsibehajtó volt) is nagyon impozáns, főleg ahogy a csillárok visszatükröződnek a padlóburkolaton, adva ezzel az egésznek egy kaleidoszkópikus hatást.  Balra befordulva az egyik nagyteremben találjátok magatokat, ahonnan két oldalról kisebb termek nyílnak. Amikor először itt jártam, javában dolgoztak és finom por szállt a levegőben, amit megvilágított a nagy ablakokon beömlő napfény. Gyönyörű volt, persze gyorsan le is fotóztam.



Programok és bálok a Vigadóban - az aranykorban

Térjünk vissza az 1800-as évek báljaihoz. 1865-ben vette hivatalosan is birtokba az épületet a város, az ünnepélyes nyitóbálon viszont alig 600-an vettek részt, ezt annyira szégyenletesnek tartották hogy sokáig nem is merték megírni a korabeli újságok, majd jobb híján arra fogták a dolgot, hogy biztosan mindenki félt a tömegtől. A nem túl bíztató kezdet után viszont beindult az élet: volt itt korcsolyabál, jelmezbálok sokasága, olyan is, aminek témája Jókai Mórnak a regényalakjai voltak. Az egyik leghíresebb és legdrágább az a mulatság volt, amit 1870-ben a Nemzeti Evező és Vitorlázó Egylet rendezett. A hölgyek táncrendjét bronz csónak díszitette, ezüst evezőkkel és a terem közepére még egy aranyhalas, vízzel teli medencét is ideszállítottak. Ha ezek a falak mesélni tudnának...
Azért ezek a bálok sem voltak minden kényelmetlenségtől mentesek. Nem volt túl jól megoldva a szellőzés és a gázvilágítás miatt sok gondot okozott a tömegeknek a változó hőmérséklet: este 9-kor, amikor megérkeztek még csak 8 fok volt a falak között, éjfélre már 34 fokban szédelegtek.



1869-ben itt tartotta Liszt Ferenc az első szerzői estjét, 1905-ben pedig Bartók Béla. Ugorjunk megint egy nagyot az időben, nemcsak bálok, hanem drumandbass buli is volt itt, dj Goldie 2002-ben. Az egykori bálok modern megfelelőjét aranyszínű belépők, tört ütemek, kivetítővásznak és némi aggódás az épületért jellemezte.




Vigadó 2014-ben

Az időutazást megszakítjuk, mert ezt a lépcsőt látnotok kell. Itt érkezett el az a pont, amikor nem bírtam abbahagyni a fotózást és a pár ezer itt készült képem jó részét a lépcsősorról exponáltam. Pontosan szemben egy óriási festett kép ad drámai hatást és ha felfelé nézünk, akkor ezt látjuk:





Aranyozás, fények csillogás, amerre nézünk. Az, hogy ilyen tökéletes állapotban került helyreállításra a belső díszítés, jó részt a Mentartis Kft.-nek köszönhető, akik többek között a Zeneakadémián és a Várkert Bazáron is dolgoznak és sok szépséget festenek a falakra. 
Térjünk vissza az emeletre, a nagyterembe, aminek leghangsúlyosabb része a magyar címerrel díszitett mennyezet.


Anno, a Vigado eredeti csillárjait a bécsi Hollenbach cég készítette, 4 darab, egyenként 15 mázsás, 102 gázlánggal égő nagycsillárról és 32 kisebbről beszélünk. A jelenlegi lámpatesteket Gothard Erzsébet belsőépítész tervezte újjá, eredeti fotók alapján. Ugye szépek?






Akik régóta követik a blogom és a fotóim, azokat most nem fogom meglepni: igen, a tetőre is felnéztem fotózni. :) 
Ez a kilátóterasz beléptidíj ellenében mindenki számára látogathatóvá fog válni:


A Vigadó újjáépítése

A II. világháborúban, ahogy sok más hely  a fővárosban, a Vigadó is erősen romos állapotba került. 1968-ban fogtak neki az újjáépítéshez, ami átalakításokat és elbontásokat is jelentett. Ezek után egy időre még megnyitotta kapuit, de már semmi sem volt a régi és 2004-ben bezárták. 




2011-ben megkapta a Magyar Művészeti Akadémia a Vigadó tulajdonjogát, a felújítás pedig ma befejeződött, a pesti Vigadó új erőre kapott.



Programok 2014-ben a Vigadóban

Az 5. és 6. emeleten Makovetz Imre Kossuth díjas építész munkáiból nyílik kiállítás, március 28.-tól Schrammel Imre kerámiáiból pedig tárlat a földszinten és alagsorban. Részletek a Vigadó oldalán és hamarosan további képes beszámoló itt a blogon.

Fotósra van szükségetek? Nézzetek be a www.anitanagy.com oldalra!

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog facebook oldalához ITT, ahol még több képet és tartalmat osztok meg. Ha szeretnél a blog hírlevelére feliratkozni, küldj egy e-mailt "hírlevél" tárggyal a hirlevelcmb@gmail.com címre!


Forrás:
Holló Szilvia Andrea: A pesti Vigadó 

2013. július 23., kedd

Látogatás a Dreher Sörgyárban

A gyáraknak semmi mással össze nem hasonlítható hangulatuk van. Furcsa formák, gépek és érdekes szerkezetek, minden fotós számára inspiráló helyszín.


Ha visszagondolok a Dreher Sörgyárban tett látogatásomra, az első ami az eszembe jut, az ILLAT. Valami egészen jellegzetes és finom illat lengte be az épületkomplexum minden helyiségét. A maláta nem igazán italra emlékeztet, inkább valami egészen különleges ételre, leginkább cukrozott pörkölthez tudnám hasonlítani.


Dreher Sörgyár története

Dreher Antal Németországban és Angliában tanulta a sörgyártás rejtelmeit, majd hazatérve 1862-ben megvásárolta Kőbányán a telepet. Antal igazi szakember volt, aki még saját fejlesztésű sörrel is dicsekedhetett. A vásárlás után hamarosan fia, Ifj. Dreher Antal, később pedig az ő fia, Jenő vette  a kezébe a sörgyár irányítását. Sikerrel vezették a családi üzletet és sorra halmozták az elismeréseket. Ezt a sikert állította meg aztán a világháború. A gyár igyekezett alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez: csokoládé és likőr gyártásba kezdtek.


A sör kiszállítása nem volt egyszerű annak idején. Vidékre tankautóval vitték, ahol aztán tartályokba szivattyúzták és amikor már nem habzott, osztották tovább. Volt idő, amikor akkora sörhiány volt Magyarországon, hogy fel kellett rá iratkozniuk az embereknek a boltokban, ha hozzá akartak jutni.
Az évek teltek és a rendszerváltás után részvénytársasággá alakult a gyár, majd végül felvásárolta Dél-Afrika egyik vezető sörvállalata.




A Dreher Sörgyár területe

A kis  történelmi áttekintés után, lépjetek be velem a gyár területére.
Ugye mindenki szereti a sört? :) Amikor belekortyoltatok egy doboz hideg Dreher sörbe, jutott már eszetekbe, hogy vajon honnan származik és milyen körülmények között készül? Most beleshettek a képeken keresztül a legelzártabb helyekre is.
A gyár területe hatalmas, mintegy 120 ezer nm és a sörgyár épülete mellett a legfeltünőbb elemek a hatalmas szürke tartályok.



Több hatalmas épület is áll a telken, mintegy a fele jelenleg kihasználatlan, a főépület viszont egészen gyönyörűen fel lett újítva. A kastélyszerű házban helyet kapott egy múzeum is, ami szabadon látogatható jelképes belépődíj ellenében.
Az egyik legszebb része a gyárnak a szecessziós elemeket is felvonultató főzőház. A Zsolnay csempékkel kirakott fehér teremben hatalmas és csillogő régi rézüstöket találunk. Itt kiderül az a meglepő tény is, hogy a sörgyártáshoz nem a budapesti hálózati vizet hasznosítják, hanem a saját kút- és víztározójukat. Kell a víz bőven, hiszen ilyenkor nyáron nagyjából ötször annyi sör fogy el mint egyébként.



Belestünk az egyik leghűtöttebb helyre is, a nyílt erjesztőkádakhoz:



Nem gondoltam volna, de az emeleteket összekötő régi lépcsőket ilyen szívecskés korlát dísziti:


A vezetőnk tudta hogy mi kell nekünk és felvitt minket a tetőre, padlásra, tetőteraszra is. A kilátás szép volt én pedig magamban némán ujjongtam, hogy a Dreher Sörgyár tetejére is feljutottam.




Az is kiderült, hogy kik voltak azok a léhűtők.
Ma azokra használjuk ezt a szót, akik lusták, de valójában a sörgyárból indult el  a kifejezés. Az érlelődő sört hűteni kellett és a léhűtő munkások dolga volt, hogy álljanak a nyitott ablakok mellett és vigyázzanak arra, hogy meglegyen a megfelelő természetes légáramlás. Valóban nem volt túl nehéz feladat... Persze minden sörgyári munkás őket irigyelte.


A sétánk a gyár saját bárjában ért véget, ahol megkínáltak minket egy kis sörrel, aminek a hosszú túra végén mindenki örült. Ha ti is ellátogatnátok ide, megtehetitek.. A belépő 1300 Ft, ami nem sok ezért az élményért, további infó a Dreher oldalán:

http://www.dreherrt.hu/portal/sortura.php

A túrán az Építész Továbbképző jóvoltából vehettem részt és külön köszönet a remek vezetésért Vincze Ernőnek!!
A posztot kiemelten ajánlom Farkas Imrének.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog facebook oldalához ITT, ahol még több képet és tartalmat osztok meg.