A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lépcsőház. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lépcsőház. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. június 15., csütörtök

19. századi gangos romantika a Parlament szomszédságában: Hotel President

Egy gyönyörű bérház, ami hotel? Lehetséges...Lillával tettünk egy látogatást a Hotel Presidentben, ami a maga nemében egyedülállónak bizonyult.

Szöveg: Kucsera Lilla
Fotó: Nagy Anita / www.anitanagy.com

Kora reggel, kócos hajjal kávékortyolgatás a gangon egy hosszú éjszaka után a kukkoló szomszédnéni nélkül, mindez luxuskivitelben. A Hotel President csapata nem tétlenkedett az elmúlt években: hatalmas felújításokon, átépítéseken és teljes enteriőr ráncfelvarráson esett át a szálloda, melynek eredményét most első kézből láthattuk Anitával.





A Hotel President két szárnya a Hold utca 3-5 szám alatt álló 19. századi társasházakból lett kialakítva, majd 2009-ben erre a két műemlék épületre építették rá a mostani modern részt, mely az utcafrontról alig észrevehető. Kívülről pici butikhotelnek látszik, belülről azonban már hatalmas szálloda.






Miközben körbejártuk az épületet, végig olyan érzésünk volt, mintha egy időutazásba csöppentünk volna. Az átépítések során megtartották a belső udvaros gangos lakásokat kovácsoltvas korlátjaikkal együtt, így az egész hotelt átjárja a 19. századi pezsgő budapesti élet romantikája, mely tökéletesen megfér a modern stíluselemek mellett.
Ami a szobákat illeti, az átépítések és felújítások során a legtöbb egyágyas szobát egybenyitották, hogy nagyobb és kényelmesebb kétágyas szobákká válhassanak.






Mondanunk sem kell, hogy a mi kedvencünk rögtön a „tükrös szoba” lett, melyből 29 tökéletesen ugyanolyan van. Különlegessége, hogy az ágytámla mögötti falrészt tükrök borítják, egyfajta dekadens jelleget kölcsönözve neki, míg az ággyal szembeni falra tér-nagyítóként a Bazilika utcaképét festették. Nem nehéz kitalálni, hogy miért olyan népszerűek ezek a szobák, bár a takarító személyzet álláspontjára azért kíváncsiak lennénk...





Világsztárok is megfordulnak a különleges hotelben, a Boney M. tagjai a toronyszobákat választották, mivel elszeparálva lehetnek a többi vendégtől. Az ott jártunk során azt is megtudtuk, hogy a frontember, Sheyla Bonnick havonta visszatérő vendége a szállodának. Rajtuk kívül a hotel vendége volt még Olivia Newton John, Eros Ramazotti, de igénybe vette a helikopter-leszállópályát Antonio Banderas is, egy gyors látogatás erejéig. Igazán sajnáltuk, hogy bejárásunkkor éppen nem tartózkodott itt...







A szobák után végre felfelé vettük az irányt. Nem titok, hogy főleg a tetőterasz érdekelt minket, ahonnan csodálatos panoráma tárult a városra. Voltunk pár skybarban, de egyik sem volt a Hotel President tetőteraszához fogható, ami érthető, hiszen Budapest egyik legmagasabb panoráma teraszáról beszélünk. Innen már csak a Bazilika kupolájából láthatunk messzebbre. Csak ott nem tudunk vacsorázni.
Az biztos, hogy nem kell egy egész szezonnak eltelnie, hogy a körúti kocsmákból már kinőtt harmincasok törzshelyévé váljon.
A tetőterasz májustól már megnyitotta kapuit, így aki személyesen is megakarja tapasztalni ezt a feledhetetlen élményt, nyugodtan betérhet egy frissítő koktélra vagy épp egy hangulatos vacsorára.








A földszinten kapott helyet az Intermezzo étterem, ahol napi menüt is rendelhetünk. Nagyon szimpatikus, hogy többféle fogásból is válogathatunk és garantáltan nem maradunk éhesek utána. A menü mellett a la carte is választhatunk: isteni például a President ízelítő, de bármit jó szívvel ajánlunk az étlapról.




A wellnesst érdemes inkább a lakomázás előtt meglátogatni, ha nem akarunk felpuffadt kék bálnakként lebegni a 15 méteres medence tetején... Nagyon menő ellenáramoltatóval gyakorolhatjuk az egyhelyben úszást, masszíroztathatjuk a hátunkat a nagynyomású vízzuhataggal, aztán ha elfáradtunk, áztathatjuk habtestünket a jacuzziban vagy izzadhatunk a szaunában. Igazából a Hotel President wellness részlegén mindent megtalálunk, amire szükségünk lehet a pihenéshez, csak lehetőleg ne csúcsidőben menjünk (17.00-19.00 között). A wellness amúgy reggel 7 és este 8 között tart nyitva.

www.presidenthotel-budapest.com

2013. március 4., hétfő

Gyönyörű lépcsőház a Nagykörúton és Reitter Ferenc álma


 Ismét felfedeztem egy szép lépcsőházat, ezúttal a hatodik kerületben, de először ismerkedjetek meg a helyszín, vagyis a Nagykörút történetével.
Lassan hömpölyög a Duna vize az Oktogonnál és villamos helyett vaporetton tülekedünk... Mindez nem fantázia, ugyanis majdnem megvalósult.
Reitter Ferenc, a Főmunkatanács egykori főmérnöke egy hajózható csatornát álmodott meg a Nagykörút  területére, melynek két partjára palotákat emeltek volna, velencei mintára. Meg is alakult a Pesti Dunacsatorna Társaság, de sajnos hiába, elegendő anyagi fedezet híján végül elvetették az ötletet. A Körút építéséről szóló törvényjavaslatot 1871-ben fogadták el. 

Teréz körút anno, villamos a Nyugati Pályaudvar előtt (Fotó: Fortepan)

 Most nagyon sűrűn be vannak építve a körútról nyíló mellékutcák, de nem volt ez mindig így. Az építkezés idején főleg egyszintes házak álltak a környéken. További érdekesség, hogy az út miatt összesen 251 épületet ítéltek elbontásra. Ezek helyén a legszebb épületek emelkedtek ki a földből, mint például az eggyel korábbi posztban bemutatott New York palota, vagy a Royal szálloda. A Nagykörút egyes részei a Habsburg uralkodókról kapták a nevüket, így lett például  Teréz, József és Erzsébet körutunk.

Oktogon anno, a Nyugati felé nézve (Fotó: Fortepan)

 Sok eredeti épület, daccolva az idővel és a történelemmel még mindig áll. Ha Reitter Ferenc álma a Duna csatornáról nem is valósult meg, a paloták mégis felépültek. Elsősorban a jómódú polgárság lakóházai állnak itt, szelíd szépségű homlokzatokkal. Lépjetek be a fotókon keresztül az egyikbe!


A főlépcsőház nem túlcsicsázott, mégis nagyon hatásosak a kemény geometrikus, négyzetes vonalak és az azokat megtörő kovácsoltvas díszek.



 Ha a lépcsőn felmegyünk a legfelső szintre, ebben a látványban lesz részünk:


Az emelet jelző táblák nagyon nagyon réginek tűnnek, néhány helyen már nehezen olvashatóak, de pont ez adja a bájukat.





Próbáltam rájönni, mi lehet a melléklépcsőházban, a lépcsőfordulók sarkaiban lévő...valami.
Talán virágtartó, de nem találtam semmi idevonatkozó infót. Minden emeleten megtalálható volt egy ilyen.



A falat beborítja  a lakók lenyomata, stílszerűen ezzel a képpel búcsúzunk az épülettől, "hello".



Forrás: 
Erzsébetváros.hu
wikipedia.hu

2013. február 12., kedd

Várkert Bazár és az örök fiatalság

Korábban már esett szó ezen a blogon a Várkert Bazárról, amit még a nyáron adódott lehetőségem belülről is felfedezni és megfotózni. A legjobb fotók felhasználásával készült poszt azóta is a blog legnépszerűbb bejegyzése, ha lemaradtál róla, itt olvashatod az előzményeket:
Erről a meseszerű helyről számos érdekes történetet lehet mesélni, a több száz fotó közül pedig, amit készítettem és eddig csak én láttam, van néhány ami mindenképpen megérdemli hogy megjelenjen. Nem volt nehéz rábeszélnem magam, hogy a kedvenc helyem szerepeljen az oldalon, ezúttal azonban egy egészen máshonnan közelítve meg a témát.


Minden kor fiatalságának megvan a maga kultikus szórakozóhelye, amire aztán ha később visszagondol, már az emlékétől is mosolyognia kell. Van néhány generáció, akik olyan szerencsések voltak, hogy a Várkert Bazárban érezhették nagyon jól magukat. Össze sem lehet hasonlítani a mai nagyon trendi, nagyon dizájnos és nagyon steril szórakozóhelyekkel. 
Huszonhárom éven keresztül, 1961-től 1984 szeptemberéig tárta ki a kapuit a szórakozni vágyó fiúk és lányok előtt az Ifjusági Művelődési Park, vagy ahogyan mindenki nevezte, az Ifipark. Befogadóképessége 2500 fő volt, tágas tánctér és éttermi rész is helyet kapott. 


Augusztus 20.-i megnyitóján pontosan 5 Ft volt a belépődíj, de ha befizették sem volt biztos hogy bejutottak, a szabályzat szigorú dress code-ot állított fel. Fiúknál kötelező volt a rövid haj és az öltöny vagy zakó viselete világos inggel, lányoknak pedig a szoknya. Farmerban természetesen tilos volt a belépés a park területére, a szoknya hossza is meg volt szabva: nem érhetett térd fölé. Ha már bejutottál, akkor sem volt biztos hogy átengedhetted magad a felhőtlen szórakozásnak. Ha ízléstelenül táncoltál vagy valami módon feltűnően viselkedtél, hamar a park kapuján kívül találhattad magad.  A 60-as években a vadul szórakozó fiatalok Bambit ittak és illedelmesen táncoltak.

Fotó: Fortepan




 A szigorú szabályok természetesen a fellépőkre is vonatkoztak. Az Ifipark csak a nyári szezonban tartott nyitva és kezdetben dzsesszes szalonzenét játszott a zenekar, merthogy élőzene volt. Nagy sláger volt ekkoriban a "Fogj egy sétapálcát" című szám. Lassan beszivárgott ide is a beatzene, aminek aztán hamar kialakult a rajongótábora és mindenki Illés, Omega, Metró koncertekre szeretett volna járni. Az idő múlásával és a szigorú szabályok enyhülésével a magyar rockzene fellegvárává vált a hely. Legendás hírük volt az itteni koncerteknek és nagy tömegeket mozgattak meg. A 70-es években a Piramis és a P. Mobil csapott nagy bulikat. Megjelentek és elfogadottá váltak a fiúkon a hosszú haj és bőrszerkó, lányokon a mini.

Fotó: Fortepan





Még jobban beleláthatunk az Ifipark életébe és hangulatába a blog egyik kedves olvasója, Horváth László elmesélésén keresztül, aki gyakori vendég volt a koncerteken. Így emlékezik az itt töltött időre:
"Délutánonként laza kis koncertek voltak. Este kezdődött az őrület. De volt, hogy a nagy zenekarok szerepeltek már korai időpontban is. Hallgattam én ott Metrót és Pege Aladárt, vagy a korai és fiatal Apostolt. No, nem azt, amelyik azokat a rettenet nyálgombócokat játszotta, hanem az eredetit, a frissen végzett dzsessztanszakosokat, akik színtiszta dzsesszt játszottak és gyönyörűt. Aztán jöttek a nagyok. Például a Neoton. No nem a Familia, mert az akkor még nem volt. Viszont volt egy Balázs Fecó nevű ifjonc a billentyűsök mögött és egy Som Lajos basszusgitáros. No, meg egy Debreceni Ferenc, a dobos. Nem volt a akármi. És szólt a Mini. Olyan számokkal amiket ma már nem is hallani, mert lemezre sose kerültek fel. Török Ádámnak még hátközépig érő hullámos fekete haja volt. És nagyon tudott fuvolázni, meg énekelni. Az egyik koncertjüket titokban fel is vettem egy szatyorba rejtett MK-20-as magyar csodamagnóval, csak túl erősre állítottam a magnót és használhatatlanul recsegős lett. No, meg a csúcs a Taurus 1972, május elsejei bemutatkozó koncertje. Megint csak Fecó és RB-kapitány. Maga a csoda. Tízezer ember a talán négy-öt ezernyi férőhelyen.
Úgy egyébként pedig volt büfé, meg játékterem, hátul, félig a színpad mögött. Ott is sokan szórakoztak. És hatalmas volt a hangulat. Koncert közben is sokan járkáltak, beszélgettek. Hatalmas élmény volt..."

A legendás szórakozóhely a 80-as években kezdett el hanyatlani. 
1980-ban egy Edda koncert alkalmával olyan tömeg szeretett volna bejutni, hogy a lépcsőnél leomlott a fal. Ezt követően egy ideig zárva tartott az Ifipark, majd amikor újra megnyílt, valamiért már nem volt az igazi. 1984-ben egy P. Mobil koncert volt az utolsó, aminek helyt adott, utána végleg bezárták és azóta is várakozik az újjászületésre.

Forrás: 
Radnai Rudolf: Ilyen volt az Ifipark
index.hu -tegnapi újság
Balázs Magdolna: Az Ifipark