2013. március 26., kedd

Program ajánló: Budapest 100 és a Radisson Blu Béke Hotel története


 Kevesebb mint két hét múlva végre Budapest100, az a rendezvény, amit a blog a legjobban vár minden évben!

Két napra kinyílnak az addig zárva tartott kapuk és számtalan épület lesz bejárható, megtekinthető és ünnepelhető. A www.budapest100.hu oldalon felsorolt száz éves épületekben a látogatók megcsodálhatják azok szépségét és megismerhetik történetüket, valamint rengeteg jobbnál jobb programmal készülnek a lakók és a szervezők egyaránt. 
Az esemény lelkes önkéntesek, a KÉK-Kortárs Építészeti Központ és az OSA Archívum összefogásával valósult meg. Vegyetek részt ti is a 100 éves házak ünnepén április 06-07.-én!
A programban a látogatható épületek között szerepel a Béke Hotel is, amiről jöjjön most egy kis kedvcsináló.



 Az 1900-as évek elején Fábri Henrik kereskedő külföldi utazásiról hazatérve úgy határozott, hogy szállodát épít Budapesten. Talált is egy 4 emeletes sarokházat a Nyugati pályaudvarhoz közel, amit megfelelőnek ítélt és kibérelte. Az átépítés után 1913. május 10-én nyitotta meg kapuit a Britannia szálloda. Ez volt a mai Béke Hotel őse, ami korának legmodernebb szállodájának számított. Ekkoriban óriási luxusnak számított, hogy minden szobába bevezették a folyó hideg és meleg vizet. De ezzel még nem volt vége az újításoknak, ugyanis az épület beépített központi porszívóval és a városban harmadikként, önálló szállodai mosodával is rendelkezett. Úgynevezett "szobahívó fényjelzést" működtettek, amivel jelezhette a kedves vendég ha valami kívánsága volt. A szobák díványait perzsaszőnyeg borította és a szálloda halljába előkelő bronzcsillárokat szereltek. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy a Britannia hotel nagy sikert aratott és hamar kialakult törzsvendégeinek köre.

Britannia Szálló anno (Kép forrása: www.egykor.hu)

 A történelem viharai során többször is tulajdonoscsere történt. Amikor Németh Aladár és felesége, a debreceni Arany Bika szálló volt vezetői vették a kezükbe az irányítást, minden szobába telefont szereltettek, aminek köszönhetősen nagyot lendült a szálloda forgalma. 


 A luxus étterem mellett az alagsorban létrehozták a polgári színvonalú Szondi Sörözőt, melynek falait gyönyörű falfestmények borították és színes üvegablakok díszítették. 


 Ekkoriban a szálloda egyik törzsvendége Móra Ferenc író volt, aki a második otthonaként emlegette az épületet és egy szobát is elneveztek róla "Móra szobának".


A II. világháborúban sajnos találat érte a szállodát és turisták helyett a sérült katonák számára nyújtott menedéket. A harcok befejezte után Béke szálló néven nyitotta meg újra  a kapuit a vendégek előtt. 
A szálloda sok hírességet, művészt is fogadott. Az Orfeum Pest legszínvonalasabb éjszakai mulatójának számított és a híres budapesti kabarénak is otthont adott. A Kupola műsoros estjein tehetséges magyar művészek kezdhették meg pályafutásukat.



1983-ban a HungarHotels szinte teljesen átépíttette a Béke hotelt, de megmaradtak a régi csillárok, tükrök és egy régi kandalló. 
 Ma a szálloda közös helyiségeinek berendezésében keveredik a modern a régiessel, amikor belépünk a hallba, hirtelen azt sem tudjuk merre nézzünk, annyi érdekes részlet tárul a szemünk elé. Jellegzetességei a csillogó arany oszlopok és a gyönyörű lépcső, melynek közepét hosszú lámpasor világítja meg.



A CheckMyBudapest blog megkísérli bejárni és lefotózni a programban szereplő összes épületet, úgyhogy hamarosan gyönyörű lépcsőházak és izgalmas történetek következnek itt  a blogon. Fedezzük fel és ünnepeljük együtt a 100 éves házakat!


Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog facebook oldalához ITT, ahol még több képet és tartalmat osztok meg.

5 megjegyzés:

  1. Hű, ez igazán szép lett! Nagyon jó poszt :) Biztos megnézem személyesen is. Itt pedig bővebben van infó és képek a szoborról is: http://www.kozterkep.hu/~/17046/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!! :) Mindenképpen nézd meg, nagyon érdekes épület :)

      Törlés
  2. A háború után először szovjet parancsnokság volt az épületben, utána lett újra szálló, amikor más épületbe költözött a megszálló...

    VálaszTörlés
  3. Esetleg aki kíváncsi a többi 100 éves épületre is, akkor tessék ide kattintani :)

    http://www.facebook.com/media/set/?set=a.397376473694499.1073741826.110734579025358&type=1


    VálaszTörlés
  4. Én is egy fotó a blogomban. Sajnálom, hogy a hibák, az online fordító :). Üdvözlettel: http://arkadia-bonumest.blogspot.com/2014/04/stara-pocztowka-reklamowa-budapest.html

    VálaszTörlés