Sok vagy kevés, ha egy város "életéről" beszélünk, döntsétek el Ti. Mindenképpen szép szám és nem volt könnyű eldönteni, hogy mi álljon a szülinapos bejegyzésben, végül a legelső és legkézenfekvőbb gondolat mellett döntöttem. Mivel is lehetne jobban köszönteni az ünnepeltet, mint egy szép képes toplistával, ami a CheckMyBudapest blog által a 10 legszebbnek tartott helyet és épületet mutatja be.
Legszebb helyek Budapesten TOP10
A felsorolásban találtok linkeket is arra az esetre, ha még többre lennétek kíváncsiak.Ez a mai nap Budapesté, a Budapestiekké és a Budapest Bloggerekké, akik imádják ezt a várost, kellemes nézelődést.
1. Parlament teteje
Mert egy kovácsoltvasból és kőből nőtt virágoskert a város felett, még több fotót és információt IDE kattintva találtok róla.
2. Várkert Bazár
Az egykori Ifipark egy remekmű a fantasy filmek hangulatával, még több róla ITT található.
Sejtelmes fények és gyönyörű szobrok lelőhelye, ahol kicsit megállt az idő, még több róla ITT.
4. New York Kávézó - New York palota
Amit nem véletlenül választottak a világ legszebb kávézójának, további képek ITT.
5. Párizsi udvar, a legegyedibb
6. Geológiai Intézet kék Zsolnay teteje
Azaz a nagy kékség, ahol a tető egybeolvad az égbolttal, még több róla ITT.
7. Gellért Fürdő
Szecessziós műremek az üvegablakok által vetett színes fénycsóvákkal, nézzétek meg róla a többi képet ITT.
8. Vajdahunyad vára - kerengő
Szürreális hangulat és romatika, IDE kattintva még többet tudhattok meg róla.
Rendhagyóan a 10. helyezést több résztvevőnek is kiosztottam, mert Budapest régi bérházai elképesztő lépcsőházakat rejtenek magukban, így nem lehetett kihagyni őket a felsorolásból. A teljesség igénye nélkül néhány a kedvencek közül:
Kíváncsi vagyok a Ti toplistátokra is, írjátok meg itt kommentben vagy a facebookon, hogy mely épületeket tartjátok a legszebbnek!
Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog facebook oldalához ITT, ahol még több képet és tartalmat osztok meg. Ha szeretnél a blog hírlevelére feliratkozni, küldj egy e-mailt "hírlevél" tárggyal a hirlevelcmb@gmail.com címre!
A BudapestBloggerek csoport által az évfordulóra több Budapesttel kapcsolatos blogbejegyzés született, melyeket az Urbanista blog gyűjtött össze, folyamatosan frissülő lista elérhető itt: urbanista.blog.hu
Eddig megjelent:
- Átlátszó: A mutyi, mint városfejlesztési irányelv
- BPXV: Budapest 140: Pest és Palota határkövei
- Csak a Szépre: Száznegyven, avagy három az egyben
- Érdekes világunk: Budapest története
- Fővárosi: 1973-as centenárium
- Kép-Tér: Budapest 140!
- Lásd Budapestet: Boldog 140. születésnapot Budapest!
- Pest-Budai Hírmondó: 140.
- Urbanista: Ilyen volt a főváros tömegközlekedési hálózata 1873-ban - Budapest 140!!!
- Városban: 140 éves Budapest - Fotók a város gyermekkorából
- Városkommunikáció: Budapest 140: magyar zenék a fővárosról, a hip-hop és elektronika dallamain
- http://cyclechic.blog.hu/2013/11/17/most_dol_el_hogy_biciklis_varos_lesz-e_budapest























