2012. október 1., hétfő

Placc Fesztivál-filmvetítés


A Placcfesztivál keretében egy szabadtéri filmvetítésen jártam. Egészen érdekes volt a helyszín ahol megrendezésre került, konkrétan egy közösségi kertben helyezték el a strandszékeket és padokat, a kivetítővászon mögött pedig befejezetlen lakópark és üres tűzfalak enyhén szürreális látványa fogadott. A dokumentumfilm egészen profi minőségű és szerkesztésű, izgalmas vágóképekkel, érdemes volt megnézni még ha helyenként nem is értettem vele egyet.
A hivatalos bemutatás a placc.hu-ról:
A ZimmerFrei kollektíva két tagja, Anna de Manincor és Massimo Carozzi a valós és az elképzelt városi környezetet vizsgálja. Budapesten az olasz művészek arra keresték a választ, hogyan hat a folytonos változás az emberekre, milyen nyomokat hagynak a városon az életük során, illetve miként hat egymásra az ideiglenesség és az állandóság. A művészek a forgatás során közterületeket, üresen álló, elhagyott épületeket és építési területeket is felkerestek, valamint igyekeztek feltérképezni a már vagy még nem létező helyeket is. 
A Temporary 8th című film szinte dokumentumfilmes pontossággal dolgozza fel a környék történetét és kontextusát, ugyanakkor az alkotást rengeteg személyességgel itatták át a művészek. A tényeket a saját budapesti élményeiken, művészi látásmódjukon és a filmben megszólaló helyi lakosok tapasztalatain szűrték át. A végeredmény egy szubjektív, álomszerű film, amely megragadja a hely szellemét és hangulatát.

2012. szeptember 26., szerda

Kulturális Örökségnapok 3. rész: Festetics Palota


A Kulturális Örökségnapokon meglátogattam a Nemzeti Múzeum közelében fekvő Festetics palotát is. A nevéhez híven, bizony egy valódi palota tárta szélesre a kapuit a látogatók előtt. Nem először jártam itt, de ismét ugyanúgy elvarázsolt, mint legelőször. 


Az épületet Ybl Miklós tervezte, tökéletesen fel van újítva, rendezvény- és oktatások helyszíneként funkcionál. Miután megcsodáltuk kívülről az épületet, belépve egy impozáns lépcsősorral és díszítésben gazdag falakkal találkozunk. 




Az emeletre felérve hirtelen azt sem tudjuk mire figyeljünk.  Mindenfelé vörös szőnyeg, tükrök és kristály csillárok, a belső tér a barokk és rokokó stílusjegyeit hordozza magán.
A különféle termek legapróbb részlete is gondosan ki van dolgozva, selyemtapéta és faragványok borítják a falakat. Az egyik teremben ruhakiállításra, a másikban a címeres kulcslyukra figyelek fel






A palota legszebb pontja az intarziás parkettával borított bálterem.






Kulturális Örökségnapok 2. rész: Széchenyi István Kereskedelmi Szakközépiskola


A nyolcadik kerületben található Széchenyi István Kereskedelmi Szakközépiskola  1912-ben épült Lajta Béla tervei alapján, szecessziós stílusban. A főbejárat feletti latin közmondás jelentése: Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk. Milyen igaz…


Belépve az épületbe az ott tanuló diákok vezettek körbe, akik nagyon felkészültek és kedvesek voltak, ezúton is köszönjük. A tágas aulában jobbra fordulva elsőként a tornatermet tekintettük meg. Már ez a terem is tele volt érdekes, régi részletekkel, ami mint később kiderült az egész iskolára jellemző. Az ajtók festése, az eredeti kék falburkolat mind nagyon egyedi stílust kölcsönzött a helynek.


Az aulába visszatérve az „Ifjúság a tanítómesterrel” című mozaikképet, majd az alapítótáblát csodáltuk meg.




Ezután elindultunk az emeletre, ahol a tantermeken keresztül az igazgató és tanári szobáig mindent bejártunk.




Továbbra is mindenhol meglepő részletekbe botlottam és egyre erősödött bennem az érzés, hogy ez egy nagyon klassz iskola lehet, sőt, mennyire lennék újra iskolás ezen a helyen…A nosztalgikus hangulatot erősítette, hogy az egész épületet átlengte a történelem. Nemcsak az ismétlődő díszítést és építészeti megoldásokat csodáltam meg, hanem például a régi tablóképeket, amin felfedeztem magát Szerb Antalt is, aki itt tanított. Hihetetlen, hogy ennyi év alatt minden ilyen jó állapotban megmaradt, még egy falfirkát sem láttam sehol.



Visszatérő motívum a stilizált bagoly is, ami a tudományt, bölcsességet szimbolizálja (és  amiről nekem egyből Harry Potter ugrott be).


Figyelemre méltó a régi lift ólombetétes üvegdíszítése és az évszám: 1912. 



Élmény volt végigjárni az épületet és jó volt látni, hogy ennyire megbecsülik azt.

2012. szeptember 18., kedd

Kulturális Örökségnapok: Benczúr ház, vagyis az új Postamúzeum

Ismét eljött az év egyik legjobban várt programja, a Kulturális Örökségnapok. Ezen a két napos rendezvényen olyan épületekbe, közintézményekbe is be lehet jutni, amik egyébként zárva vannak a nagyközönség elöl. Rengeteg jobbnál jobb program várt mindenkit a fővárosban és vidéken egyaránt, én Budapest határain belül válogattam.Egyik úti célom a hatodik kerületi, Marmorek Oszkár által tervezett, három szintes Benczúr ház volt, vagyis az egykori Egyedi palota, mely hamarosan a Postamúzeumnak fog helyet adni. Az épület nagyon jó kezekben van, gyönyörűen felújították és egy nagyon érdekes, információban gazdag idegenvezetésben volt részünk az igazgató, Szilágyi Maya által.
Először a hatalmas, szabadtéri színpaddal is rendelkező udvart néztük meg. Az Egyedi családnak híres ménese volt, erre utal a híres versenyló, Kincsem unokájának itt álló emlékoszlopa is.
A ház alagsora anno istállóként és kiszolgálóhelyiségként funkcionált, az első emelet volt a lakótér, a második pedig az iroda. 





Az egész épületet átlengi az elegancia és a finoman kidolgozott, tökéletes részletek. 




Az első emeleti díszterem ideális rendezvények, koncertek megtartására. Az ajtó felett egy apró, hófehér erkély várja a látogatóit.



A selyemtapétás, aranyszegélyes termekből nem hiányozhatott a díszes ülőgarnitúra és a kristálycsillár.




A fehér szalonban, ami egykor a hölgyszoba volt, a mesebeli hangulatra ráerősített az unikornist ábrázoló gobelin is, ami Nagy Judit munkája.



Ebben a nagyon szerethető, gyönyörű épületben étterem is fog üzemelni és a múzeum mellett különböző tanfolyamokkal, kiállításokkal és újdonságokkal is várja látogatóit. A Postamúzeum megnyitója  október 9.-én, a postai világnapon lesz, érdemes eljönni!


2012. szeptember 2., vasárnap

Lépcsőház 1 percben


Gyakran a legváratlanabb helyeken botlok bele az érdekes témákba. Amikor ez a kép készült, éppen a 7-es  megállójában várakoztam és mivel a busz pont az orrom előtt ment el, úgy döntöttem  keresek valami fotózni valót arra a pár percre. Feltűnt hogy a hátam mögött van egy nyitott lépcsőház tele üzletekkel, valamiért soha nem mentem még be ide, hát most pótoltam a lemaradást. Szinte biztos voltam benne hogy egy teljesen minimalista, lebetonozott udvart látok majd, erre ez a látvány fogadott... A szoborból kettő is áll egy lépcső két szélén, sajnos már nagyon megviseltek, de így is szépek, a boltíves emeletek pedig egy mediterrán palota hangulatát idézik. Sajnos az igazsághoz hozzátartozik, hogy a legoptimálisabb szögből készült a kép, amúgy ez az épület is pocsék állapotban van, nagyon kár érte.

2012. augusztus 27., hétfő

BKV hajóval a város...



A városnéző vs BKV hajó versenyben egyértelműen az utóbbi lett a myertes. Már maga a hajó is pozitív csalódás volt, az elképzelt bkv jelleg helyett egy teljesen jól kinéző, nyitott, emeletes hajó közeledett felénk. Belépve a hajó gyomrába a kissé zavarodottan álldogáló ellenőrökbe botlottunk, majd innen a lépcsőn azonnal az emeleti rész felé vettük az irányt.



Egészen a Kopaszi-gátig utaztunk, hát az biztos hogy nem egy gyors járat viszont ez eltöltött idő nagyon kellemes volt. Persze azért itt is adódott néhány negatívum, például kevés az ülőhely, a padlón kijött a burkolat a lábam alatt és a büfé rádiójából szóló diszkózene időnként az agyamra ment, a Gellért téri megállóban pedig műanyag szeméttel teli hordaléksziget látványa fogadott:


Mégis sokkal jobban éreztem magam itt mint a hivatalos sétahajón. Nagyon hiánypótló ez a kezdeményezés és nagyon szerethető is, reméljük sokáig fog működni. Azt külön értékeltem, hogy nagyon kedves volt a személyzet, mindenkinek lelkesen segítettek a ki és beszállásnál. Hétvégi programként is tökéletes a hajókázás, használjátok ki amíg még jó idő van, a város a Duna közepéről nézve is gyönyörű!


2012. augusztus 18., szombat

A város hajó perspektívából 1. rész


Ismét turistásat játszottam és ezúttal sétahajókázáson vettem részt. A képek még a bkv hajójáratának elindulása előtt készültek, a normál dunai sétahajójáraton. A Duna szép, az időjárás tökéletes és ez egy jó alkalom arra, hogy teljesen más oldaláról lássuk a várost.




Az akciós jegy került 900 Ft-ba, ezért nagyjából egy órát tölthettünk a hajón, ami tett egy nagy kört a Margit-sziget és a Lágymányosi híd között. Ami tetszett, hogy a hajó nyitott és kényelmes hosszú padokon lehet leülni. Az viszont elég lehangoló volt, hogy a személyzet láthatóan szörnyen unja a munkáját, ráadásul mindenkit egyenként végigkérdeztek, hogy ki az aki külföldi és teljes árú a jegye, mert csak annak osztottak egy doboz üdítőt, ez ebben a formában egy nagyon pocsék megoldás volt.




A parton épp filmforgatás zajlott, Bruce-t nem láttuk cserébe viszont egy helikopter elég közel jött hozzánk.