2012. augusztus 7., kedd

Lépcsőház a József körúton



Egyik nap a József körúton volt dolgom és menet közben feltűnt, hogy a bennük lévő üzletek miatt egész sok háznak van nyitott lépcsőháza. Akkor határoztam el, hogy mindenképpen visszajövök egy fényképezőgéppel, biztosan lesz valami érdekes téma. Nem is csalódtam, sőt...Bármilyen leromlott állapotban vannak ezek az épületek, még így is meseszerű lépcsőházakkal és udvarokkal rendelkeznek.




Sajnos magáról a fotózott épületről nem sikerült kiderítenem semmilyen információt, pedig nagyon érdekelne  a története. Helyenként elég érdekes képet mutat, ahogy a lakók belakták és saját ízlésükre próbálták formálni az udvart, a különbözőbb fura részletekre lehet bukkani.



 

2012. augusztus 2., csütörtök

Lágymányosi híd


Ez a modern híd volt az első olyan híd, ami nem személyről hanem földrajzi elhelyezkedésről kapta nevét. Nem is maradt ez így, nemrég átkeresztelték Rákóczi hídra. Nem mondható rá hogy különösebben szép lenne, mégis érdekes és a amióta megépült a Müpa és környéke, azóta kifejezetten harmonizál a környezettel.


Építését 1995-ben fejezték be, tervezője Sigrai Tibor volt. Az acélszerkezetes építmény leghangsúlyosabb része a pontosan 5 darab égővörös villanypózna.

2012. július 8., vasárnap

Anker-köz


A naplemente színű Anker-köz stílusában és hangulatában teljesen elüt a környező utcáktól, sőt, az egész várostól. Külön pozitívum, hogy néhány méterre a főúttól itt viszonylagos csend és nyugalom van, mivel szerencsére lezárták a területet az autóforgalom elől.
Anno az Anker-házban működő biztosító társaság szerette volna, ha egy üveg fedelű passzázs épül, ahol üzleteket nyithatnak. Alpár Ignác végül a tető elhagyásával ezt a nyitott verziót építette meg. 


Kezdetben az átjáró két vége kapuval volt lezárva és a biztosító magántulajdona volt, csak a későbbiekben lett közterület. Az utca kezd egyre divatosabb helynek számítani, itt működik az Anker klub és nemrég nyitott a Retrock ruhabolt, ami magyar tervezők munkáit árulja. De a legizgalmasabb üzlet a Bolhapalota, ami gyakorlatilag egy régiségbolt és bolhapiac keresztezése.

2012. július 1., vasárnap

Anker-ház



Az utóbbi hónapokban pontosan nyolcszor mentem el az Anker-házhoz hogy megfotózzam és egyszer sem voltam igazán elégedett az eredménnyel. Nehéz egy ennyire tökéletes épületet úgy megörökíteni, hogy a kép visszaadja a látványt. Az egykori osztrák biztosítótársaság épülete nem véletlenül a város egyik jelképe.


A palotát Alpár Ignác tervezte és bár nevét a biztosító társaságról kapta, az "anker" szó horgonyt is jelent és anno a timpanonon volt is egy ilyen faragvány.
A tornyok műteremként is üzemeltek és annyi biztos, hogy jelenleg az egyikben lakás van, tetőkerttel. Erről került is fel néhány kép az internetre, érdemes megnézni: http://epiteszforum.hu/imagelist/gallery&nid=8061&img_id=38479
A két oldalsó bejárat közül az egyik részen jelenleg valamit nagyon tataroznak, a fekete gránitkapun belépve pedig egy meglepően egyszerű, szögletes lépcsőház fogadott. Folyt. köv az Anker közzel....


2012. június 27., szerda

Beszámoló: Vans X Dirty 13 kiállítás megnyitó


Kiállítás megnyitón jártam a Telepen, ahol 13 designer alkotta újra a Vans hófehér cipőt, amik majd aztán egy facebookos árverés keretében megvásárolhatóak lesznek.




A tömeg óriási volt, a hőség pedig afrikai, ennek ellenére igazán jó hangulatú volt az esemény. A cipők jól sikerültek, személyes kedvenc az aranyhal design és az uv cipő, tessék megnézni őket, július 12-ig láthatóak az emeleti kiállító térben.




2012. június 24., vasárnap

A budai várnegyed kevésbé ismert részei: ez meg mi?

Mindössze néhány méterre a Levéltártól, ebbe az egészen furcsa épületbe botlottam. Hiába jártam körbe, sehol egy tábla ami utalna a funkciójára. Első ránézésre egy űrbázisra hasonlít, egyes vélemények szerint az Elektromos Műveknek az épülete, de gyakorlatilag semmit nem sikerült kiderítenem. Úgyhogy aki tud róla valami, ne tartsa magában az infót és ossza meg kommentben!
Annak ellenére, hogy sehogy sem illik a várnegyed környezetébe, mégis jól néz ki a maga furcsaságában, szerintetek?

2012. június 13., szerda

Budai várnegyed, a legszebb - 2. rész


A budai várnegyedben tett séták felérnek egy nyaralással, annyira más és nyugisabb itt a hangulat mint a város többi részén.  Feltéve persze ha nem futunk bele valamilyen rendezvénybe és nem lepik el épp ronda bódésorok a tereket, mint mostanában oly sokszor.
Persze nem volt mindig ilyen idilli a hangulat, a  történelem során számtalanszor lerombolták majd újjáépítették a helyet. Kezdetben a gótika, majd Mátyás király ideje alatt a reneszánsz volt népszerű,  a törökök kiűzését követően pedig barokk stílusban zajlott az újjáépítés. Az utcák macskakövei alatt hosszú barlangrendszer húzódik, aminek egy része megtekinthető a Sziklakórházban.







Szerencsére a legtöbb zárt udvarban még fellelhetőek a falban kialakított ülőfülkék, szökőkutak, szobrok és a lovak kikötésének eszközei, sőt, az egyik épületben a padlóburkolatra tekintve rábukkantam kedvenc százéves fakockáimra.





2012. június 4., hétfő

Budai várnegyed, a legszebb - 1. rész


Már rengetegszer sétáltam a budai várban, mégis állandóan fedezek fel új, korábban nem látott részeket és részleteket. Bevezetőnek most néhány hangulatkép, hamarosan pedig fotók a kevésbé ismert helyekről.







2012. május 8., kedd

Séta a város egyik legszebb épületének a kupolájában


Már korábban tettem róla említést a blogban és most végre a fényképek is elkészültek: a pesti Bazilika kupolájában fotóztam. A mai post egyúttal programajánló is, mert ez a hely tényleg szuper, gyönyörű kilátással a városra.
A jegypénztárat a bejárattól jobbra, oldalt találjátok, minden nap fél 6-ig van a nyitvatartás és 500 Ft-ba kerül a belépés. Ha olyan lusták vagytok mint én, akkor válasszátok a liftet, de akár lépcsőn is fel lehet gyalogolni.



A kupola belsejében kissé futurisztikus látvány fogad:


De innen kilépve már körbe lehet járni kívülről is:


És gyönyörű látvány fogad, tornyok, háztetők és makettvilág:



2012. május 2., szerda

Beszámoló egy háztetőről

Ezek a képek szintén a lépcsőház szafarin készültek, egy gyönyörű régi bérházban, a Március 15. tér közelében. Már a bejáratnál belebotlottunk a gondnokba, ami mint kiderült, hatalmas szerencse volt, mert a segítségével felmehettünk a tetőre és a házról is mesélt.
A lépcsőházban a legfeltűnőbbek az íves vonalvezetésű ablakok és a fakeretes, nagy, régi tükör. Már máshol is láttam lépcsőházi tükröt, szerencsére sok helyen vigyáztak rá a lakók.



A lépcsőházból egy szűk lépcső vezetett fel a tetőre. Én a lakók helyében egészen biztosan itt tölteném a napom nagyobb részét, hihetetlen kilátás nyílt innen a Dunára és a környező házakra, alig tudtuk abbahagyni a fotózást. A tető széleit hosszú sorban faragott stukkók díszítették.